Na valami itt nem stimmel. Mintha az elõbb még épp csatáztam volna, most meg a földön heverek és Tray meg Yoh lefognak.

-         Elárulná valaki, hogy mit műveltek? – kérdezem. Jé, a hangom újra normális.

-         Elengedhetitek. – hallom a hátam mögül Ana hangját.

Végre leszállnak a hátamról. Kelletlenül tápászkodok fel és szétnézek. Ren a földön ül és újra tanul lélegezni, a többiek kicsit távolabbról szemlének.

-         Kérdezzem még egyszer, vagy válaszoltok? – valami nagy gond lehet, már csak az arckifejezésekbõl ítélve.

-         Kis híján megölted Rent.  – feleli Yoh. Biztos rosszul hallottam…

-         Az nem lehet!

-         De igen, elveszetted az uralmat Hati felett, totál begőzöltél. Kicsit megcsócsáltad Ren nyakát, mire nagy nehezen lerángattunk róla. – magyarázza Tray. Ez nem lehet! Én ilyet sosem tennék! Ez az egész a lélekizé miatt történt!

-         A miatt a lélekizé miatt történt az ami. Szörnyeteg lettem! Istenem, egy vérengző szörnyeteg lettem! – ezzel kirohanok az utcára. El innen!

Odahaza zokogva borulok az ágyra. Soha többé nem akarom látni a farkast! Kellett nekem másokra hallgatni! Te utolsó hülye! Érzem, hogy előjött Hati.

-         Tűnj el innen! Mostantól nem akarom, hogy a védőszellemem legyél! – ám nem hallgat rám, mert érzem hogy a bundája végigsimít a lábamon.

-         Ne haragudj rám Eve, kérlek. – mély, rekedt hang csendül mellőlem. Elképedve nézek fel, de csak a farkas áll ott, viszont nem hülyültem meg és tényleg hallottam.

-         Te beszélsz hozzám? – kérdezem a bundástól. Elég abszurdnak tűnik…

-         Igen. Nagyon mérges vagy? – kérdi. Látom ahogy mozog a pofája, hallom ami mond, de mégis képtelen vagyok elhinni.

-         Mióta tudsz te beszélni? – kérdezem.

-         Amióta megcsináltuk a lélekegyesítést. – feleli. – Nagyon rád ijesztettem?

-         Baromira a frászt hoztad rám! Miért kellett megharapni a srácot? – most végre van kivel dühöngenem…

-         Nagyon sajnálom, de bántani akart téged. – bűnbánóan tekint rám. – Senki sem árthat neked büntetlenül. – jelenti ki szilárd elhatározottsággal. Végre feltápászkodom és letörlöm a könnyeimet.

-         Akkor sem kellett volna megharapnod.

-         Nem haraptam meg, mert abba ott helyben belehalt volna. Ne félj többé nem akar majd fájdalmat okozni. – lefekszik mellém, fejét a combomra hajtja és onnan néz rám lusta tekintettel.

-         Nem akart komolyan ártani nekem, csak az erőnket akarta tesztelni. Különben is, miért vetted át az irányítást a testem felett? Nem engedtem meg tudtommal.

-         Ha nem teszek így, akkor alulmaradtunk volna. Így viszont meg tudtalak védeni.

-         Egyezzünk meg valamiben. Ha legközelebb ilyen fordulna elő, akkor előtte ezt megvitatjuk. Rendben?

-         Igen. – rám emeli gyönyörű tekintetét, ragaszkodást és szeretet látok benne.

-         Tudod mit, próbáljuk meg újra ezt a lélekegyesítést…

Ügyesen térek ki a felém süvítő penge útjából.

-         Karomvihar! – üvöltöm, és egy jégdarabkákból álló felhő jelenik meg, ami Yoh felé indul.

-         Ez nem ér! Túl sok van belőle! – kiabálja.

-         Így jártál! Add fel, semmi esélyed.

-         Mennyei csapás! – sikerül a jég egy kis részét hatástalanítania, de még mindig esélytelen szegény.

-         Kár erre pazarolni az energiádat haver. – jegyzem meg.

-         Jó feladom, nyertél. Na várj amíg megtanulod a szellemkontrollt és az óriás szellemformát. Akkor majd én tanítalak móresre. – fenyegetőzik vigyorogva.

-         Majd ha eljön az ideje ezt megtárgyaljuk. – vigasztalom.

Mivel vége a harcnak, hát Hatival különválunk.

-         Itt az ideje, hogy egy szinttel feljebb lépj. – közli Lyserg, aki eddig biztonságos távolságból figyelte a meccset.

-         És mi az akadálya? – kérdem.

-         Kéne valamilyen fegyver. – szól közbe Ren.

-         Minek?

-         Bason! A daoba! – ezzel a szellem eltűnik a fegyverben. – Ez által egy sokkal erősebb és hatékonyabb szellemformát hozol létre. Én a daot használom és a Viharszablyát, Yoh a kardot, Tray vagy a deszkáját vagy az icapousit és Lyserg pedig az ingát.

-         De én nem ismerem a fegyverforgatást.

-         Akkor majd megtanulod. – vigasztal Yoh. – De elsőnek el kéne döntened, hogy milyen fegyvert szeretnél.

-         Majd én segítek neked. Gyere. – int Ren.

-         Hova megyünk? – kérdem, mivel elindult a város felé.

-         Csak gyere és ne akadékoskodj. – vállat vonok és utána indulok.

Hűazannya! Ezt nevezem fegyvergyűjteménynek! Egy tornaterem méreteivel vetekedő helység tele különböző fegyverekkel és páncélokkal.

-         Nézz szét nyugodtan. – kikerekedett szemmel nézek Renre. De nem ácsorgok tovább, hanem terepszemlére indulok.

Elképesztő fegyverek sorakoznak az állványokon, bármely gyűjtő vagy múzeum becsületére válna. Nem lesz könnyű választani… Próbaképp megemelek egy hosszú kardot, pokolian nehéz. Na, ez nem az igazi. Ennél sokkal könnyebb kell…

-         Nézd csak meg ezeket. – hoz ide egy pár szablyát Ren. Gyönyörű ezüstös pengéiken felszikráznak a lámpák fényei. Óvatosan kézbe veszem az egyiket. Kényelmes a fogása és hihetetlenül könnyű. Ezt egyszerűbb forgatni. – Tetszik? – kérdi.

-         Igen, nagyon szépek.

-         Akkor a tieid. – ezzel a kezembe nyomja a másikat is.

-         De… ez a tiéd. – ellenkezem.

-         Mostantól nem. Illik hozzád. Használd büszkén és ügyesen.

Hati is előbújik, mellém lépdel és szemügyre veszi a szablyákat.

-         Nagy erejű fegyverek. Egykor hatalmas harcos tulajdona volt mindkettő. Északról származnak. – mindezt csak így ránézésre. Okos bundás!

-         Igen, valóban Északról szereztem őket. Gyertek és próbáljátok ki. – ezzel elindul kifelé. Egy kis udvarra érünk.

-         Csak egy baj van vele. Nem tudom hogy kell használni. – mintha ezt elfelejtettük volna…

-         Először próbáld meg a szellemkontrollt, aztán megtanulod forgatni is. – javasolja.

-         És hogy?

-         Ahelyett, hogy magadba olvasztod a farkast, inkább oszd meg az erőt a két fegyver között. Például, ami eddig a karmokhoz adta az erőt, helyezd a jobb szablyába, a balba pedig az agyarak erejét. Ennél érthetőbben nem tudom megmagyarázni. – ad némi instrukciót Ren.

Magamhoz hívom Hatit és igyekszem összpontosítani, hogy ketté tudjam választani az energiahullámot.

-         Szablyába! – üvöltöm és a két energiacsóvát kettétépve változást érzékelek magamban. Mintha a bőröm alatt apró kukacok nyüzsögnének, fel vagyok töltõdve, szinte szétvet egy új, meghatározhatatlan erő.

-         Sikerült! – hallom a távolból a sámán hangját.

-         Ez elképesztő!

-         Ezt nevezik furiokunak, szellemi energiának. Egy sámán minél erősebb, annál több a furiokuja.

-         Akkor nekem még gyúrnom kell. – az erő ami eddig majd szétvetett, most rohamosan csökken. Pár pillanattal később kimerülten vágódom hanyatt a földön. – Pokolian jó érzés, csak túl sokat vesz ki belõlem. Nem megy.

-         Ha fizikailag és szellemileg is fejlődsz, nőni fog a furiokud is, de ehhez kemény edzés kell. Ha megkéred Ana-t, biztos kezelésbe vesz téged is.

-         Na nem! Láttam már Yoh edzését párszor és kösz, de nem kérek belőle! Nem vagyok mazochista. – durva dolog…

-         Akkor hogy akarsz továbblépni?

-         Valahogy máshogy. Nem hiszem el, hogy Ana az egyetlen esélyem! – zseniális ötlet! – Te nem tudnál segíteni?

-         Hát… Ana ért hozzá.

-         Felejtsd el, hogy megkérdeztem. Köszönöm a fegyvereket. – mélyen meghajolok és hazaindulok. Hati is előkeveredik és mellettem poroszkál.

-         Van egy olyan sejtésem, hogy kemény napoknak nézünk elébe. – morogja.

-         Na ja. Már ha túlélem a dolgot…

-         Várj Eve! – hallom Ren hangját a hátam mögül.

-         Mi van? – ez az edzés-dolog kicsit mogorvává tesz.

-         Segítek!

-         Komolyan? – van remény!

-         Igen, de nem lesz olyan könnyű mint, hiszed és csak akkor hálálkodj, ha már tökéletes lesz a technikád. – int le, pedig már ugrottam volna a nyakába.

-         Rendben.

-         Akkor holnap reggel találkozunk. – és lassan eltűnik az alkonyi homályban…