Ki az a marha, aki hajnali hatkor képes felkelteni, pláne szombaton? Ugyanis valaki intenzíven dörömböl a hálószobaablakon. Nyűgösen mászok ki az ágyból és botorkálok az ablakhoz. Félrehúzom a fekete sötétítőt és némi hunyorgás után meglepetten konstatálom hogy Ren ácsorog ott Basonnel. Kellet nekem a földszintre költözöm…

-         Mi van? – kérdem, mikor kinyitom az ablakot.

-         Szombat reggel hat óra. Egyél, öltözz és gyerünk edzeni. – kommandíroz, de még ehhez túl kómás vagyok.

-         Még kell egy kis idő, hogy felébredjek, de azért gyere be. – motyogom két ásítás között. Elballagok ajtót nyitni.

-         Nagyon álmosnak tűnsz.  - jegyzi meg mikor már a konyhában ül. – És hogy időt spóroljunk, hoztam kaját. – majd elővarázsol egy nagy papírzacskót. Kíváncsian lesek bele. Két sajtos croissan és egy pohár kávé. Nos nem szeretem a kávét…

-         Köszi, de nem rajongok a kávéért. Inkább csinálok egy bögre teát.

-         Jó, csak igyekezz.

Bögrét kerítek és előszedem a tea filtert. Forró vizet engedek rá és mire elpusztítom az egyik sütit, már kész is. Egy kevés citromlé meg cukor és már le is döntöm egyből. Na ez hiányzott. Innentől pergősebben kapkodom magam és teaivás után tíz perccel már elhagyjuk a lakást.

-         És most? – kérdem.

-         Futással kezdjük. – és már indul is, én meg győzzek utána rohanni…

Már lassan egy órája loholunk, és úgy tűnik abba se hagyjuk, míg bele nem halok. Hirtelen egy magas toronyház előtt fékezünk. Na végre…

-         Gyere. – int Ren és belép a forgóajtón. Kíváncsian követem. Vajon mit keresünk itt? – A lépcsőn megyünk a legfelső emeletig. – ennek elmentek otthonról!

-         Ezt most komolyan gondoltad?

-         Mozogj! – és már rohan is felfelé. Ez totál nem komplett! Mire felérek, már úgy érzem, hogy a lábaim helyén egy nagy adag kocsonya van csak. Ren türelmetlenül toporog egy kétszárnyú ajtó előtt. – Még a reumás lajhár is fürgébb nálad!

-         Ezt bóknak veszem. – még van energiám humorizálni, jó jel.

-         Kíváncsi vagyok, egy óra múlva is ilyen vidám leszel-e. – jegyzi meg. Én meg elgondolkodom, hogy jó ötlet volt-e a segítségét kérni…

-         Mit találtál ki?

-         Egyenlőre nem kell többet futni – hál’ Istennek – viszont elkezdhetjük az erőfejlesztést. – ezzel kinyitja az ajtót. Benn egy klassz nappalival találom magam szembe, de nincs remény, hogy szusszanjak egyet a kényelmesnek tűnő kanapén, mert Ren végigcsörtet és egy jobb oldali ajtó mögött eltűnik. Utána vonszolom magam. Egy kondi teremben találom magam. Baljós előérzet fog el. Ugye ez csak álom, és mindjárt a saját pihe-puha ágyikómban ébredek…

-         És most? – kérdezem félve.

-         Karizommal kezdjük. – mutat egy rejtélyes kínzóeszközre. – Ülj a padra és százig abba sem hagyhatod. – adja ukázba.

-         Eddig oké, de hogyan kéne elkezdenem?

-         Ha leültél, megfogod a fejed felett lévő vízszintes kart és mellkas-középig lehúzod. Világos?

-         Mint a nap. – na essünk neki…

Kész, meghaltam. Este öt óra és még mindig edzünk. Rájöttem, mennyi kis izma van egy embernek, nekem ugyanis az összes fájdalomtól üvölt.

-         Mára ennyi. – hallom a hátam mögül Ren hangját. Megkönnyebbülten engedem le a súlyokat. – Hétfõn találkozunk újra. – de jó, holnap amúgy se tudok majd mozogni.

-         Kezdtem azt hinni, hogy éjfélig itt leszünk. – morgom az orrom alatt.

-         Egész jól bírtad, nem panaszkodtál, pedig azt hittem, hogy végig nyavalyogni fogsz.

-         Inkább leharapom a nyelvem, semhogy panaszkodjak.

-         Megnyugtató. Nem ártana, ha lelazítanál, mert holnap nem fogsz tudni mozogni. – közben már neki is állt. Irigylem az izmai miatt. Hol leszek én ilyen kidolgozott…

-         Már most se tudok megmoccanni.

-         Ha nem lazítasz, a következőt nem fogod bírni. Könnyen lesérülhetsz.

-         Jó, meggyőztél. – fejkörzéssel kezdek, de attól tarok, hogy elgurul a fejem, mert pokolian hasogat a nyakam…

Kedélyesen vánszorgok hazafelé, mikor Hati végre elődugja az orrát.

-         Nem tűnsz túl frissnek. – köszönt.

-         Hagyjál lógva. Fájok, mint állat. – válaszolom minimális lelkesedéssel.

-         Mégis csak Ana-t kellett volna választanod.

-         Soha, akkor inkább kétszer a mai nap! Te is láttad mit művel Yoh-val. Kösz, de nem kérek belőle. Csak egy forró fürdő kell és az ágyam.

-         Te tudod…

-         Én bizony. Neked a színed se láttam egész nap, úgyhogy csak hallgass.

Összetörten ébredek. Fáj mindenem tetőtől talpig, nem meg mondtam, hogy izomlázam lesz?

-         Fáj nagyon? – kérdi Hati az ágy végéből.

-         Úgy nézek ki, mint akinek bármije is fáj?

-         Igen.

-         Akkor nem értem a kérdést. – fárasztó tud lenni néha…

-         Majd szólj, ha kellek. – ezzel eltűnik.

-         Együttérzésed igazán megható. - motyogom az üres szobának.

Nyöszörögve feltápászkodom, mert hát nem döglődhetek egész nap egy nyavalyás izomláz miatt. Estére valamennyit javul a helyzet és már a mosogatás sem okoz pokoli kínokat. A forró víz is javít a dolgon, de még mindig kétségbe ejt, hogy holnap suli plusz edzés. Szegény fejem… Mibe keveredtem már megint?

-         És ennek mi lesz az eredménye? - kérdezem Rent.

-         Sokkal több furiokut szabadít fel benned, jóval erősebb leszel.

-         Nem erre gondoltam. Hati hogy fog kinézni?

-         Nem tudom, de ha végre hajlandó vagy megcsinálni, akkor megtudod! - kezdem kiakasztani.

-         Jó, értettem.

Na akkor lássunk neki. A sima szellemkontrollig lazán eljutok. Most, ha jól értettem, akkor ezt a formát kell feltölteni furiokuval, ahhoz, hogy létrejöhessen az óriás szellemforma. A két szabályba kezdem beleengedni a furiokumat, elég kimerítő, de érzem a változást. Valami felvillan, én meg a következő pillanatban egy hatalmas farkas fejű harcos vállán találom magam. Hűazannya!

-         Hati? - kérdem a farkastól.

-         Igen. - érkezik a válasz a kedvesen ismerős rekedt hangon.

-         Egy pillanatig a frászt hoztad rám. Hogy érzed magad?

-         Soha jobban.

Na igen. Legalább négy méteres, könnyű páncélban, két hatalmas szablyával a mancsában. Óvatosan megérintem a pofáját és érezni az ezüstös bunda puhaságát. Eszméletlen! Közben Ren is felvette ezt a formát Basonnel.

-         Most próbáljuk ki támadásokat. – ezzel nekünk ront. Kecsesen suhanunk el a dao mellett.

-         Karomvihar! – a farkas suhogtatni kezdi a szablyákat és egy hatalmas jégfelhő jelenik meg elõttünk. – Adjunk nekik! – majd a jég megindul előre. Ren kitérőmanőverbe kezd, sikerülni fog neki. Ám azt kell látnom, hogy a jég is mozdul utána. – Ezt benézted cimbi!

-         A fenébe! – aztán már csak a jégdarabok kopogását hallom Bason páncélján.

Amint elül a porfelhő Ren leinti a további harcot.

-         Még van mit fejlődnöd, de ahhoz képest, hogy most használtad először az óriás szellemformát, ez ügyes húzás volt.

-         Kösz.

-         De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod, még van két hét az edzésből! – pedig már kezdtem örülni.

-         Most leromboltad egy illúziómat te szívtelen szörnyeteg! – „te édesen szívtelen szörny” teszem hozzá magamban. Mert hát be kell ismernem, hogy az együtt töltött hetek alatt időnként kiderült róla, hogy egyáltalán nem olyan kegyetlen, mint mutatja. És nekem is leesett, hogy bizony pasi, méghozzá nem is akármilyen! Gyönyörű, aranyszínű szeme van, istenien izmos teste és az arca, ha éppen nem dühöng, akkor hihetetlenül aranyos.

-         Azért vagyok. – veti oda foghegyről. – Hétfőn találkozunk. – ezzel elindul haza.

Összeszedem a cuccaim és én is hazaballagok…