Épp a kulcsaim keresem, mikor Hati előbújik és morogni kezd.

-         Mi az?

-         Valaki van benn.

-         Az nem lehet, hisz zárva az ajtó.

-         Akkor is van benn valaki! – nem láttam még ennyire besózva.

-         Jó, értem. Hati, a szablyákba! – miután a farkas eltűnt kinyitom az ajtót, de nem látok semmit, mert tök sötét van. A kapcsoló után tapogatózom, mikor a szoba túlsó sarkából nevetés csendül. Sikerül fényt kapcsolnom és meglepetten kell tudomásul vennem, hogy vadidegen pasas ül a fal melletti széken. – Maga meg ki a bús halál? – kérdem nem túl kedvesen.

-         Darius vagyok. És igen jól mondtad, maga a halál, legalábbis a tiéd! – ezzel felpattan, elővarázsol két ostort és támadni kezd.

Kell pár másodperc, hogy leessen, szellemkontrollt használ. De nem kéne sokáig filozofálnom, mert a mellettem lévő szekrény szilánkokra hasad a csapás nyomán. Hú, ez csak hajszálon múlt! Szemmel követhetetlen táncot járnak a fegyvereink, a bútorok sínylik meg leginkább. Ezt a tempót nem fogom sokáig bírni! És bekövetkezik amitől a leginkább tartottam, hibát vétek az egyik mozdulatban és az egyik ostor pokolian fájdalmas, vérző sebet mar a bal karomra.

-         Miért is harcolunk tulajdonképpen? – kérdezem a tagot, hátha időt nyerek.

-         Meg kell tisztítani a világot a gonosztól. Yoh Asakurának és az összes csatlósának pusztulnia kell! Már így is túl sokáig vártunk, nagyon megerősödtek a mindent beborító sötétség erői! – magyarázza nekihevülten, de a támadás ereje nem csökken. Egyre több ütés talál.

Ez így nem lesz jó! Hati segíts!

Emlékek sorjáznak elém: a havat felkavaró dermesztően metsző északi szél, mely nyomán nem marad élet. Csak halott fehérség… Mikor aztán végre elszakadok a kietlen tájtól azzal kell szembesülnöm, hogy ismét lejegeltem a környezetem és vele együtt Darius ostorait is. Nem tétovázok. Odacsapok a fagyott bőrostoroknak, amik szilánkokra törnek.

-         Ezzel még nincs vége boszorkány! El fogjuk pusztítani a sötétséget! – majd a dilis ürge távozik a kitört ablakon. Ha valaki még egyszer boszorkánynak titulál, isten biz’ felkockázom! Nem boszorkány, hanem sámán a szentségit!

Aztán arra leszek, figyelmes, hogy elejtettem az egyik szablyát. Majd tudatosul, hogy igen csúnyán helyben hagytak. Sebek mindenütt és az összes vérzik. Kell valaki, aki beköti, ja és kell egy, nem két doboz fájdalomcsillapító, vagy esetleg egy gumikalapács. Mivel Ren lakik a legközelebb, hát indíts hozzá.

-         Hati, hol vagy? – hívom a farkast, mert nem látom sehol.

-         Bocsáss, meg de túl gyenge vagyok hogy veled maradjak. –csendül a hangja valahonnan.

Most már tényleg irány a sámán…

-         Hé! Finomabban, ha kérhetném! Ott épp folytonossági hiányos a bőröm, ha nem tűnt volna föl!

-         Vagy rendesen bekötöm vagy hagyom, hagy vérezz el. - vág vissza Ren, miközben a bal karomat fáslizza. - Mi történt tulajdonképp?

-         Mikor hazaértem, egy Darius nevű, rosszarcú alak várt a lakásban. Egy sámán és valami olyasmit magyarázott, hogy Asakura össze csatlósának pusztulnia kell. - ezen elhümmög egy darabig.

-         És mitől rokkantál le ennyire?

-         Szerinted mennyi az esélyem két ostorral szemben? Őszintén? Elárulom, hogy semmi! Totál szétvertük a lakást, úgyhogy apám boldog lesz, ha megtudja. Ki kell találnom valami hihető magyarázatot… - nem lesz egyszerű.

-         Hogy győzted le?

-         Háát… sikerült megint mindent lejegelnem és így össze tudtam törni az ostorokat.

-         És addig hol alszol majd? – érdeklődik. Na ez fogós kérdés.

-         Nem tudom. Elballagok Yohékhoz, hátha van hely.

-         Nem javaslom, mert Ryu is épp a városban van és ott lakik ilyenkor. Miért nem maradsz itt?

-         Csak láb alatt lennék… - na neem. Túl veszélyes Rennel egy fedél alatt. Pláne ha csak egy pizsamanadrág és egy nyitott fekete köntös van rajta. Az én önuralmam pedig alapesetben is igen csekély.

-         Nem leszel útban. Egynémely sérülés pedig igen csúnya. Nem ártana, ha egy darabig pihennél. Ajánlom, hogy zuhanyozz le és aludd ki magad. Mindjárt hozok tiszta ruhát. - ezzel elindul a szobája felé. - A fürdő a második ajtó balról.

Igyekszem a péppé vert bal lábamra nem súlyt helyezni, de még így is rohadtul fáj. Bebicegek a már említett helységbe.

-         Tessék, remélem jó lesz. - hallom a hátam mögül. Ijedten fordulok, meg, ami ellen a hátsebeim hevesen tiltakoznak.

-         A frászt hoztad rám. És kösz. - nyöszörgöm, mikor levegőhöz jutok.

Ren biccent egyet és becsukja maga után az ajtót. Gyors tisztálkodás után végre lefekhetek a megvetett kanapéra. Komolyan, kész áldás. Hamar elalszom…

Nem birok mozdulni és a sötétből lecsapó ostor újabb és újabb fájdalmas sebet mar a bőrömre. A körülvevő sötétségből felhangzik a gonosz kacaj és egy karcos hang ezt suttogja:

-         Hiába minden. Letépem a bőrt és a húst a csontjaidról. Lassan és fokozatosan. Minél jobban szenvedsz, nekem az öröm. Sikíts kislány! - és az ostor újra és újra a húsomba mar. Az ütéseket visszhangozzák a sikolyaim…

-         Eve! Eve! Ébredj, ez csak egy rossz álom! Hallasz engem? Mindent csak álmodsz. Nyisd ki a szemed és vége lesz! - hallom Ren hangját. Mikor kinyitom a szemem látom a lámpafényben úszó nappalit és a sámán kicsit álmos és aggódó arcát.

-         Semmi… semmi baj csak rosszat álmodtam. Bocsánat, ha felébresztettelek. - motyogom és letörlöm a kósza könnycseppeket. Pokoli fájdalom kíséri minden mozdulatom. Óvatosan felhajtom a takarót, hogy megnézzem a kötéseket. Ez nem lehet! Képtelenség! Két újabb korbácsütés húzódik a lábamon és erősen véreznek…

-         Te jó ég! Mi történt veled? - hördül fel.

-         Álmodtam és álmomban kétszer megütöttek az ostorral. De hogy került ide a seb? Mi a fene folyik itt? - mintha kezdenék pánikba esni.

-         Nyugodj meg. Gyere, átkötöm ezeket is.

Picit később már egy csésze forró zöld tea társaságában nyugodtabban tárgyaljuk az eseményeket.

-         Tehát azt mondod, hogy egy varázslót használtak, hogy engem megsebezzenek? - meredek hitetlenkedve Renre.

-         Igen. Ősi módszer és nem megsebesíteni, hanem megölni akartak. Szerencsére felébredtem a sikítozásra. - jobb nem belegondolni, mi történt volna, ha nem… - Nyugodj meg. Egy jó darabig nem fog ilyesmi történni, és amúgy is, hamar végzünk velük.

-         Ígéred? - kérdem.

-         Ígérem, de addig is végre pihenned kell.

-         Nem akarok!

-         Nem lesz semmi baj. - ezzel a nappaliba megy és felkapja a párnám, majd elindul a szoba felé. - Gyere.

Benn sötétség uralkodik, csak a függöny egy apró csíkján vetül be a holdsugár. A párnát az ágyra dobja és leheveredik. Csak állok és bambulok. Mi folyik itt?

-         Gyere és feküdj le. Bármilyen hihetetlen, de én is szeretnék aludni valamennyit. A legjobb dolog a rémálmok ellen, ha valaki van melletted. - ezzel megpaskolja a mellette lévő helyet. Fáj mindenem, fáradt vagyok és félek. Pokolba a világgal! Vigyázva fájó tagjaimra lefekszem és elvackolok. Nem kell ringatni, hamar elnyom az álom…