Arra ébredek, hogy elzsibbadt az egyik karom. Biztos elfeküdtem. Ásítok egy nagyot és kipillogok a fejemből, majd meglepetten konstatálom, hogy nem én feküdtem el a karom, hanem Ren! A fejét a jobb karomra rakva alszik. Na, ez így nem lesz jó haver. Óvatosan kiszabadítom zsibbadt végtagom és megmozgatom az ujjaim, hogy visszatérjen beléjük a vérkeringés. Egy pillanatig eltöprengek, hogy mit is keresek itt, aztán minden eszembe jut. Ebben a pillanatban Ren hanyatt fordul és teljes sebességgel a lábamra dobja a karját. Ó, hogy az a! Az ég rogyna rá de magasról! Könnybe lábad a szemem a fájdalomtól. Dühösen meredek rá, de a haragom villámgyorsan elpárolog. Angyalian nyugodt arc, vékony, de izmos test, meleg bőr. Hmm, jó lenne újra elvackolni, hozzábújni és aludni még egy kicsit… Na haladjunk! Felkelek, vigyázva nehogy felébresszem, és a konyha felé veszem az irányt. Nem sokkal később Ren is felébred, mire kiér már kész a tea és a reggeli is.

-         Ennyire még nem vagy jól. Feküdj vissza szépen. - zavar ki.

-         De már semmi bajom és utálok ücsörögni!

-         Nem érdekel. Lesérültél, muszáj pihenned, ha akarsz valamit tenni Darius ellen! - ez azért elég meggyőző indok. Engedelmesen hagyom, hogy visszatereljen a nappaliba. Puha helyet készítek a kanapé egyik sarkában, ide telepszem. - Most elmegyek és beszélek Yohval, addig te itt maradsz és nem mozdulsz ki. Hívd elő Hatit, hogy legyen aki vigyáz rád.

-         De én is menni akarok! - tiltakozok.

-         Itt maradsz és kész! Nem használ a sebeidnek, ha sokat mozgatod őket. - ezzel részéről lezártnak tekinti a vitát, mert visszamegy a szobába és kicsivel később már utcai ruhában kerül elő.

-         Ha már annyira indulatba jöttél, légyszi ugorj el a lakásomhoz és nézz szét, hátha akad némi használható ruha még.

-         Rendben. - bár az arcáról nem süt a lelkesedés. - Igyekszem vissza. - majd elhagyja a lakást.

Végre csend és béke. Ám kár ilyen hamar örülnöm a magánynak, mert Hati előbújik és mellém telepszik.

-         Hogy vagy? - kérdi.

-         Még fájok egy kicsit, de már múlóban. - beletúrok a puha ezüstös bundába. - És veled mi van? Nem viselt meg nagyon a tegnapi?

-         Csak a büszkeségem szenvedett csorbát. Nem tudtalak eléggé megvédeni…

-         Na ezt most hagyd abba! Igenis, hogy megvédtél. Nélküled már halott lennék, ezt a pár karcolást pedig kiheverem. Világos voltam? - kérdezem tőle, miközben a fejét a kezembe fogva a szemét figyelem.

-         De engem bánt a dolog. Te szenvedsz most azért, amit én rontottam el. Jóvá akarom tenni!

-         Akkor majd szétcincáljuk Dariust és a szellemét. Amúgy milyen az őrszelleme? Nem tudtam azonosítani.

-         Egy római gladiátor, ha jól emlékszem. Veszélyes ellenfél.

-         Igen, ezt már tapasztaltam…

-         Van egy ötletem! - mordul fel hirtelen a frászt hozva rám.

-         Mi az?

-         Meggyógyítalak! - szerintem félrebeszél.

-         Hogy gondoltad?

-         Próbáljuk meg a lélekegyesítést és meglátom mit tehetek a varázserőmmel.

-         A middel? - kicsit meglep a dolog.

-         Majd meglátod.

Végül is nem veszíthetek semmit. Gördülékenyen megy a dolog. Furcsa újra ezt a technikát használni, de most hagyom hagy irányítson a farkas. Ketten osztozunk a testemen, de én csak látom és érzem, hogy mi történik velem. Idegen erőszikrák pattannak a bőrömön, mágia feszíti a húsom. A sebek először feltelnek, majd fokozatosan elhalványulnak. Még nem tökéletes a dolog, mikor Hati visszavonul és különválunk.

-         Sajnálom, de csak ennyire futotta, még nem jöttem helyre teljesen. - lihegi. - Most mennem kell. Ne haragudj. - ezzel eltűnik.

Lényegesen jobban érzem magam. Csak a lábamon lévő két legfrissebb heg maradt, a többi szinte nyom nélkül eltűnt. Az órára pillantok, jesszus, majdnem két óra telt el a gyógyítással. Valaki zörög a bejárati ajtó zárjával. Nem szeretném felkészületlenül fogadni, hát előkapom a kanapé alá rejtett szablyákat és támadóállást veszek fel. Halk szitkozódás, újabb zörgés, majd nyílik az ajtó és egy nagy halom csomaggal találom magam szembe, melyek mögül Ren haja kandikál ki. Mi folyik itt? Leengedem a pengéket és félreállok az útból.

-         Mi történt? Mi ez a rengeteg holmi? - kérdem.

-         Voltam a lakásodban, pontosabban ami megmaradt belőle. Ugyanis kiégett az egész. - biztos rosszul hallottam!

-         Hogy a fenébe? Hiszen csak verekedtünk!

-         Utólag, figyelmeztetésképp gyújthatták fel. Ezek meg ruhák, hisz minden porrá égett és hoztam kajának valót is. Beszéltem Yohval. Lyserget is megtámadták, semmi komoly, de nem az a Darius nevű tag volt, hanem valami nő. Jut eszembe, milyen Darius őrszelleme?

-         Hati szerint egy gladiátor. - közben visszarakom a szablyákat a rejtekhelyükre.

-         Érdekes… Hé, mi történt a sebeiddel? - kiált fel meglepetten.

-         Hati meggyógyított, de nem volt elég ereje a teljes javításhoz, már csak két csúnya seb van, a többi teljesen rendbe jött.

-         Ezek gyógyulásához legalább egy hét teljes pihenés kellett volna! Szép teljesítmény. Na nézd meg ezeket a göncöket, hogy jók-e. - dob felém egy táskát. - Ránézésre válogattam.

-         Oké, egy pillanat. - ezzel eltűnök a szobába öltözni.

-         Várj, ez is hozzá tartozik. - szól utánam és egy kisebb tasakot nyom a mancsomba.

Most már tényleg megnézem mit is kaptam. A nagyobbik egy fekete pólót és farmert rejt. Klasszul néznek ki, főleg a póló, az elején a farkassal. Jókedvűen lesekszem a kisebbik tartalmát és mikor végre kihalászom a benne lévő feketeséget nem tudom eldönteni, hogy nevessek vagy mélyen megbotránkozzak. Csak tátogok a megdöbbenéstől. Egy csinos fekete melltartót találtam benne, mely jószerével csak fekete csipkéből áll. Még van valami a zacsiban, egy apró fekete tanga - ennél kisebbet már nem is gyártanak szerintem - és egy pár hosszú szárú szivárványszínű zokni. Némi tanácstalan fejvakarás után ravasz terv fogalmazódik meg bennem. Először a pólót és a farmert veszem fel, majd kibaktatok bemutatni a végeredményt.

-         Jó a méret? - kérdi a sámán fapofával.

-         Igen, tökéletes. Nagyon aranyos a farkas. - ezzel visszavonulok újra öltözködni.

El kell ismernem, Ren nagyon jó szemmértékkel van megáldva, mert a csipkecsoda tökéletesen passzol, bár alig takar többet egy fátyolnál. A maradék - szinte zsebkendőnyi - holmit is eligazgatom magamon, egyformára húzom a zokni szárait, majd felvetett fővel kivonulok. Nekem háttal épp kifelé bámul az ablakon, mikor kilépek. Figyelmeztetően megköszörülöm a torkom. Érdeklődve fordul meg majd kikerekedett szemmel úgy marad.

-         Szerintem ez is pont méret, bár - az én ízlésemnek - kissé túl átlátszó, nem? - semmi értékelhető választ nem kapok, mert csak tátog, mint hal a parton. Lassan odasétálok hozzá és arcon csókolom. - Köszi a ruhákat, édes vagy. - majd sarkon fordulok és eltűnök a szobában.

Benn halkan kacarászva öltözök vissza. Ezt a reakciót! Még szerencse, hogy túl döbbent volt, ahhoz hogy bármit tegyen! De komolyan, megérte a dolog. Vidám mosollyal megyek a nappaliba, Ren sehol, ám a fürdőből vízcsobogás hallatszik. Tanácstalanul vállat vonok majd a konyha felé irányzom lépteim, hogy nekiálljak valami ehetőt főzni. Kilesek a nappaliba, hátha előkerült, de sehol senki, viszont a tetőre vezető ajtó nyitva. Mit keres ez odakinn, hiszen szakad az eső! Nem értem én az embereket… Már kész a tészta és a szósz, de Ren még mindig sehol. Némi töprengés után a hátsó ajtóhoz megyek. Kinn vaksötét és hűvös eső fogad. Keresnem kell egy darabig a tetőre vivő létrát, de baj nélkül feljutok. Gyönyörû kilátás fogad. Szinte tengerként csillámlanak a város fényei. A peremtől néhány lépésre pedig ott ül Ren az esőben. Odaballagok és én is lezöttyenek a vizes betonra. Hú, ez hideg! Ez a lökött meg délután óta itt ücsörög. Nem mozdul érkezésemre, félig lehunyt pillái alól bámulja a várost.

-         Így csak megfázol. Gyere, kész a vacsora.

-         Nekem semmi bajom. Menj be és hagyj egyedül! - felettébb mogorva.

-         Mozdulj meg! Hidd el, jól főzök, nem fogsz belehalni és nem ártana valami száraz göncöt is felvenned.

-         Azt mondtam, hogy tűnj el! - itt bepöccenek.

-         Igazad van! A frásznak töröm magam, de ha még egyszer így mersz beszélni velem, letépem a fejed! Nem vagyok se cseléd, se Bason! - ezzel felkelek és otthagyom, felőlem megfagyhat!

Visszaérve a lakásba összeszedem a szablyáim, visszacincálom a szakadt holmim és nem épp finoman becsukva az ajtót távozom…

-         Ez nagy ostobaság volt a részedről. - hallom Hati mély hangját mögülem.

-         Ne szólj bele!

-         És most hova mész?

-         Első körben keresek egy telefont, beszélek apával, hogy küldjön pénzt, majd holnap reggel keresek egy új lakást.

-         Te tudod. - ezzel magamra hagy.

Apámat könnyű meggyőzni, hogy ezért igazán nem fontos hazajönnie. A telefonbeszélgetés után egy órával már a számlámon a pénz.

-         Igazán kényelmes az új odú. - jegyzi meg a farkas, mikor szemügyre veszi új otthonom.

-         Na igen, legalább az enyém és nincs kiégve vagy szétverve.

Vadonatúj bútorok, ruhák és egyéb használati eszközök. Valami azonban mégis zavar. Vajon mi van Rennel? Dühösen morranok egyet és folytatom a pakolást. A fenét érdekli! Remélem tüdőgyulladást kapott és belehalt! Tuskó! Még morgolódok egy keveset pakolászás közben. Épp a ruhákat szortírozom, mikor csengetnek. Ki lehet az? Senki sem tudja, hogy ideköltöztem. Biztos valamelyik szomszéd. Igyekszem barátságos arckifejezést ölteni, míg a zárral bíbelődök, de amint felismerem a látogatót ez a kísérletezésem csúfos kudarcba fullad és elég dühösen meredek az elõttem álló Tao gyerek arcába.

-         Mi van? Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

-         Hát… szóval… csak bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt. - válaszolja fülig vörösödve. Hát menten lehidalok! Ezeket a szavakat se hallottam még tőle! Mivel ilyen rendes volt, hát némileg megenyhülök és beengedem.

-         Ne nézz szét nagyon, még csak ma költöztem be és kissé szét van rámolva. - elég sápadtnak tűnik. Beteg lenne? - Megfáztál? - kérdezem, mikor már a konyhában ülünk a tea mellett.

-         Á, dehogy csak… - itt a köhögés belefojtja a magyarázkodást. Beteg, de rendesen.

-         Látom remekül vagy. - ezzel felkelek és előásom a szolidan tomboló káosz mélyéről a lázmérőt. - Mérd meg a lázadat. - javallom.

-         Semmi szükség rá, jól vagyok. - tiltakozik elég erőtlenül.

-         Nem érdekel, nem halsz bele. - majd a kezébe nyomom a lázmérőt.

Tíz perc telik el, mire kiderül, hogy "csak" 39 fölött van a láza. És még semmi baja… Mikor indulni készül a lelkére kötöm, hogy ha hazaér vegyen be valami gyógyszert. Épp csak folytatom a pakolászást, mikor Hati bukkan elő Bason társaságában.

-         Gyere gyorsan!

-         Hova? Mi történt?

-         Nem messze Ren mester összeesett!

Lefelé csörtetek a lépcsőházban, mikor eszembe jut egy kérdés.

-         Honnan tudod, hogy mi történt vele? - kérdem a mellettem loholó farkast.

-         Épp szét akartam nézni a környéken, mikor észrevettem és találkoztam Basonnel aki szintén hozzád indult, hogy segítséget kérjen.

És valóban. Egy háztömbnyire ott hever a hideg betonon. Eszméletlen és hiába próbálom öntudatra téríteni, hasztalan. Felnyalábolom és elindulok hozzá, mert nálam még nincs elég hely, hogy letegyem. Mire elérem a lakását, hálát adok a régebbi edzésekért, hogy valamennyit erősödtem és elbírom a magatehetetlen testet. Mikor végre lerakom az ágyára rögtön orvost hívok…