Mitől fáj a szám? És miért fázik a hátam? Feleszmélek és kinyitom a szemem. Nos, fázni azért fázok mert a takaró a csípőmig le van csúszva. Nem volt rajtam póló? Aztán észreveszem magam mellett Rent, aki hanyatt fekve alszik, majd leesik, hogy idáig hozzábújva és a fejemet a karjára rakva aludtam. Kell még két pillanat, hogy minden egyéb részletre is emlékezzek. Most meneküljek, vagy tegyek úgy mintha semmi se történt volna? A válasz viszont rejtély marad, mert Ren is felébred és ahogy rám néz felvillant egy édes mosolyt, visszahúz, megcsókol, én meg totál elfelejtem, mit is akartam ezelőtt.

-        Jó reggelt. - brummogja a nyakamba.

-        Neked is, de ez csikiz! - kuncogva tolom el magamtól. - Egész nap lustálkodni akarsz? Mozgás! Ki az ágyból! - kommandírozom.

-        Hova sietsz? Az egész nap a miénk. - na neem! Ezt itt és most be kell fejeznünk.

-        Nekem dolgom van. Suliba kell mennem. - remek indok a menekülésre!

-        De délután visszajössz ugye? - kérdi majd nyújtózkodik egyet, én meg alig bírom megállni, hogy ne meredjek a szinte totál meztelen testére.

-        Nem. - villámgyorsan belebújok a ruháimba, majd pánikszerűen menekülök a nappaliba.

-        Hé! Állj csak meg! - kiált utánam.

-        Késésben vagyok! Sietnem kell. Szia! - felkapkodom a holmimat és futva hagyom el a lakást.

Huh, ezt hamar elintéztük. Ki a tevének hiányzik egy újabb púp a hátára? Van így is elég problémám, nem kell még plusz egy kötöttség. Isteni pasi, jó az ágyban, de kösz inkább nem, nincs ilyesmire időm. Odahaza összeszedem a könyveim, belebújok az egyenruhába majd irány a suli…

Végre befejeztem a pakolást, szóval inkább van lakás, mint csatatér kinézete a környezetemnek.

-        Valami bánt? - hallom magam mögül Hati mély hangját.

-        Nem, miért?

-        Olyan szétszórt voltál ma.

-        Csak fáradt vagyok, ez minden. - még nekem is védekezőnek tűnik a hangom. - Gyere ide. - hívom. Hozzám lép én pedig átölelem a nyakát és az arcom a puha bundába fúrom.

-        Pihenj le hamar. – tanácsolja.

-        Azt fogom tenni.

Gyorsan megfürdök, összedobok valami ehetőt és leülök filmet nézni…

*

Hova az istenbe sikkasztottam? Pedig nem is olyan rég még hallgattam! Csak hogy értsd: nem találom a Bullet For My Valentine CD-met. Nyugalom. Gondoljuk át még egyszer. Mikor hallgattam utoljára? Szombaton… azt hiszem… Hogy az ég rogyna rá de magasról! Ekkora marha is csak én lehetek! Rennél hagytam! Őszintén szólva, nem igazán akaródzik elmennem hozzá, de nekem kell a CD. Na gyerünk, essünk túl rajta.

Idegesen topogok a lakás ajtajában.

-        Hati!

-        Igen? – kérdi az előtűnő farkas.

-        Menj be kérlek és nézz szét van-e itt valaki!

-        Rendben. – ezzel eltűnik a fal mögött. Két perc múlva előkerül. – Sehol egy lélek.

-        Nagyszerű. – ezzel benyitok, kész mázli, hogy sosem zárja az ajtót.

Határozott léptekkel a háló felé veszem az irányt, mert úgy rémlik, hogy az ott lévő hi-fi-ben lesz a The Poison. Benn a szokásos rend uralkodik. Na a tok már meg is van, ott hever az asztalon. Alaposan szétnézek, hisz erre eddig úgyse volt lehetőségem. Finom, aranyszínű tapéta, egy íróasztal, könyvespolc a falon, egy fekete, lakkozott ruhásszekrény, a polc a hi-fi-vel és az ágy rajta egy pandamacival. MI? Egy pandamaci? Nem, nem káprázik a szemem, az tényleg egy játékmedve. Kissé megviselt, össze-vissza stoppolt, de attól még nagyon ari panda. Óvatosan kézbe veszem. Nos, így kissé Frankensteines az összefércelt fejével és tagjaival. Belefúrom az arcom a pocijába, hogy vajon érezni-e rajta Ren illatát, és jól gondolom. Az egész medvéből árad. Elölelgetném egész nap, de a tulaj bármikor hazajöhet és tuti, hogy nem venné jó néven, ha itt találna a macijával. Visszarakom, úgy ahogy volt, előbányászom a CD-t és lelépek… 

Valaki mindjárt betöri a bejárati ajtót, úgy dörömböl rajta. Bosszúsan kilépek a kádból, magara tekerek egy törölközőt és megyek, megnézem ki az. Egy ideges sámán áll ott és nagyon-nagyon csúnyán néz rám. Most vajon mit csináltam?

-        Beengedsz? – kérdi.

-        Csak ha nem akarsz balhézni. – igyekszem az ilyesmitől megkímélni magam.

-        Kérdezni akarok két dolgot és már megyek is.

-        Akkor gyere. – ezzel félreállok az útból.

Benn gyorsan tiszta ruhát ások, majd miután felöltöztem neki kezdek a teafőzésnek. Ren nem szól semmit, csak ül a széken és bámul. Ha továbbra sem szólal meg isten biz’ visítok!

-        Megtaláltad a CD-t? – kérdi. Ah, szóval erről van szó. Már kezdtem azt hinni, hogy valami komolyabb!

-        Igen. – vajon megdicsérjem a pandáját, inkább nem, mert leszedi a fejem.

-        Legközelebb, ha elveszel valami, akkor ugyanúgy tedd is vissza. – na bumm, mégis lebuktam! Erre most mit mondjak?

-        Bocs.

-        Miért nyúltál hozzá? – kissé bosszúsnak tűnik.

-        Csak… csak kíváncsi voltam. – motyogom az orrom alatt. Igyekszem nem ránézni.

-        Valóban?

-        Igen. Amúgy honnan jöttél rá, hogy ott jártam?

-        Megéreztem a parfümöd illatát. És eltűnt a tok az asztalról, meg persze a medvém se úgy volt, ahogy azt én leraktam. – tokról totál elfelejtkeztem, de hogy megérezze az illatom, ezt egyáltalán nem hittem volna. – Úgy egy hónapja váltottál a kék Adidasról a vaníliára, ha jól emlékszem. – meglepetten pislogok rá. Nem hittem volna, hogy feltűnt neki… Szerencsére kész a tea, úgyhogy gyorsan a pulthoz fordulok és a kannával ügyködöm. – Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért volt a medvémnek vanília illata. – hallom közvetlenül mögülem. – Te sem tudod?

-        Nem… fogalmam sincs.

-        Van egy teóriám: magadhoz ölelted a macit, aminek így olyan illata lett, mintha te simulnál hozzám, keveredett a két illat. És felidézett egy nem is olyan régi éjszakát. Emlékszel még? – kétségbeesetten kapaszkodom a konyhapult szélébe, mert a térdeim remegni kezdenek. Hirtelen Ren is megtámaszkodik kétoldalt, innen már csak közelharc árán szabadulok… ha egyáltalán képes leszek rá.

-        Pedig jobb lenne ha elfelejtenéd. Ez nem vezet sehova. – suttogom.

-        Ha nem adsz esélyt rá, akkor persze hogy nem. Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű természetű ember és van még némi finomítani való a stílusomon – egyesek szerint -, de jó lenne minden reggel melletted ébredni. Úgy, ahogy már egyszer megtörtént. – forró lélegzet borzolja a nyakszirtem. De én… én félek ettől.

-        Ez nem ilyen egyszerű. Egy ilyen kapcsolat kötöttségekkel jár és én félek tőle! Az lenne a vége, hogy tönkre menne a barátság.

-        Csak kifogásokat keresel. – itt maga felé fordít. Nem nézek a szemébe, meredten szuggerálom a bordó pulcsiba bújtatott vállát. Megfogja az állam és felemeli a fejem. – Nem azt kérem, hogy fogadj örök hűséget, csak azt szeretném, ha melletted lehetnék és vigyázhatnék rád.

Erre nem tudom mit mondhatnék. Jó is lenne, meg nem is. A frásznak aggodalmaskodom állandóan! Itt a lehetőség, hogy az enyém legyen, nem fogom elengedni! Az eddig szorosan összefont karjaimat a derekára csúsztatom, és magamhoz húzom, felszámolva azt a maradék öt centi távolságot is.

-        Ezt vehetem igennek? – kérdi édesen bizonytalan arccal.

-        Megsértődnék, ha nem. – válaszolom, majd finoman megcsókolom. Hmm, ez már nagyon hiányzott.

A teste ismerősen simul hozzám és magához ölel…