15.     Fejezet

          Kimerülten rogyott az ágyába Hin:

-        Akkor alvás! – nézz a plafonra. Lehunyja a fekete pillákkal keretezett tekintetét. Elfészkelődik és pár perc múlva édesen szuszogva alszik.

          Csendes árny suhan az utcán. Senki nem tudja ki ő, mi ő, hova megy, honnan jött, mi a vágyai, mik a félelmei. Egyedül van. Nesztelen léptekkel egy ház falához lép és egy határozott mozdulattal lecsapja az áramot. Gúnyos mosoly ömlik el az arcán. Ugató hangon felnevet, hogy az utca is visszhangzik bele és az egyik ablakra nézett:

-        Mondtam hogy enyém leszel – a hang sima, sőt lassan már negédes, de a mögötte lévő őrülettől az ember hátán futkos a hideg, ha hallja.

          Elkezdett mászni. Egyre feljebb és feljebb. Az őrület szavai viszhangzotak a fejében. Az adrenalin csak úgy lüktetett benne. Szagossá tette a vérét és az űző nagyvad képére formálta az egész testét. Fehéredő ujjakkal az ablakpárkányra markolt.

          Valahol ablak nyílik, összehúzza magát, de senki nem veszi észre a fekete árnyékot a ház falán. Senki nem is figyel rá.

          „Ki figyel ebben a világban a másikra, ha nem érdeke? Senki! Csak én vigyázok rá… Én kellek neki, különben elveszik az árral. Gonosz emberek nézik. Villog a keselyűk szeme. De én nem hagyom, hogy bántsák. Az elméjét megbabonázta a rossz, erővel kell kiragadnom a markukból. De nem adom fel. Soha! Az enyém lesz, akár darabokban is!”

          Izmok recsegtek miközben felhúzták a párkányra, az egész éjjeli osonástól, fáradt testet.

          Hin nyögve a másik oldalára fordult. Rémeket álmodott. Túl sok jutott neki mostanság. Gyakran felébredt a saját félelmeire, ami nem is csoda a m,ai napja után. Kis kamera villant a tükörlap mögött. Ki tehette oda?

          Az ablakon álló alak intett a tükörbe. A mosolya továbbra is ugyanolyan széles volt, nem hihette, hogy bármi közbejöhet. Ez az ő napja, az ő mennyasszonya, bár még egy kissé ellenkezik. Sebaj. Majd rájön mi a „jó” neki. És hogy most fél? Előbb-utóbb meg fog nyugodni. Akkor meg majd megköszöni neki, hogy megmentette a pokoltól. Újra az objektívre emelte a tekintetét és dobott neki egy csókot… Akár a halál csókja is lehetett volna. Gyerek kezdett el sírni valamelyik szomszédos házban.