2.     Fejezet: Lepkeharc

            Másnap Inuyasha és Kagome a modern Japánba. Mindenki mosolyogva búcsúzott. Az egész csapat remélte, hogy most végre egymásra találnak. Ott sokkal kevesebb „a gátló tényező”, ahogy Miroku is megmondta. Sango és a szerzetes cinkosan összemosolygott.

-        Aztán jók legyetek…- kezdi Miroku

-        Miért? Lehetnénk rosszak is? – Kagome semmit nem ért.

-        Mindegy! Menjetek – veszi át a szót a szellem irtó. És mindenki csendben nézi, ahogy Inuyasháék hallótávolságon kívülre érnek.

-        Szerinted mi bajuk volt? – nézz Kagome Inuyashára.

-        Fogalmam sincs – válaszol – Honnan kéne tudnom?

-        Nem tudom. Csak úgy kérdeztem.

-        Te és a buta kérdéseid…

-        Inuyasha….

-        Ne! Ne! Visszaszívom!!!

-        FEKSZIIIIIIIIK! – és a fiú hatalmas durranás kíséretében kiterült.

-        Kagome….- nyögi elhalóan a földnek.

            Közbe egy másik alak is tart a kút felé. Hosszú fekete szoknyáját cibálja a szél.  Érezte a csuklóján a bilincseket, de nem törődött vele. Már elszökött, most majd csak lesz valahogy.  Nincs félnivalója. Egyik kezével megdörzsölte a hátát, viszketett. Most, hogy a főzett eltűntette a szárnyait. Furcsa volt. Olyan nehéznek érezte magát. És még a bilincsek is. Ezt is meg fogja bosszulni, de ehhez előbb át kell mennie. Oda. Félt. De nem olyan lány volt, akit egy ilyen apró dolog megijeszthetett. A türkizkék tekintet megkeményedett és idegesen túrt a hajába. Nem fogja hagyni magát. Megnyeri a népének a csatát… vagy… vagy belepusztul.

            Egy félóra múlva múlva Kagome és Inuyasha a kútnál voltak.

-        Akkor irány! – fogta Inuyasha kézen Kagomét, aki erre rákvörös meredt az összekulcsolódott ujjakra.

-        Re-rendben. – dadogta és igyekezett összeszedni magát.

            Egy furcsa ezüst ősz hajú idegent pillantott meg a kútnál.

-        Pedig az öcsémék erre jöttek – mondta, lágy bariton hangja felborzolta a lány tarkóján az apró szálakat.

-        Ki ez? – suttogta maga elé szinte hangtalanul. De az mégis meghallotta.

-        Ki van ott? – fordult a fa felé, ami mögött a lány rejtőzött. – Ha jót akarsz előjössz. – egy árny mozdult meg a fa mögött. Két zöldeskék szempár szegeződött a szellemre.