8. FEJEZET

Hirtelen a semmiből egy légörvény bukkant fel. Vészesen közeledett Miyoko felé. Majd pont a lány orra előtt megállt. Egy fekete copfos fiú ugrott ki belőle és rögtön átölelte a lányt.

-         Köhm… Ki vagy te? És mit akarsz?- illetődött meg Miyoko.

-         Oh , drága szerelmem nem ismered meg a leghűségesebb udvarlódat? – kérdezett vissza Kogua

-         Nem tudok róla hogy lenne udvarlóm- szólt kissé ingerülten Miyoko - de ha nem engedsz el és kitépem a farkad a helyéről! Nem szeretem ha vadidegenek ölelgetnek. - Kogua erre maga elé tartja  Miyokot. Megilletődve nézz a lányra:

-         Ki vagy te?

-         Miyoko vagyok. És most letennél?- hogy szavainak nyomatékot adjon elkezdett kalimpálni és teljesen véletlenül sípcsonton rúgta a farkast aki erre egyből lerakta

-         -Köszönöm. De te ki vagy?

-         El-elnézést – a fiú rettenetesen zavarban volt- Kogua vagyok. És én téged összetévesztettelek valakivel…

-         Hadj találjam ki egy Kagome nevű lánnyal.

-         Igen. Talán ismered?

-         Nem személyesen.

-         Nem tudod véletlenül hol van?

-         Sajnos nem rendelkezek pontos információkkal- adta meg a kitérőválaszt Miyoko nem tudta bízhat-e a fiúban.

-         Kár. Akkor viszlát hölgyem. - búcsúzkodott Kogua- Ne sírjon utánam. Egyébként egy Inuyasha nevű félszellemmel van egy csapatban?

-         Igen.

-         Értem. Nos még egyszer viszlát hölgyem. Ne sírjon utánam…

-         Nem fogok.- talán most meglep titeket Miyoko fagyos modora, de idegenekkel azóta nem volt kedves mióta szülei meghaltak. Azóta soha senkivel. A bizalmába is nehéz beférkőzni. Inuyashának is épen hogy csak sikerült.

Miyoko elindul vissza a táborukba.

-         Mi volt?- kérdezi barátságosan Inuyasha.

-         Semmi.

-         Miyoko!

-         Jól van, na. Csak egy elmebeteg szellemmel találkoztam aki Koguának nevezi magát. Kijött egy forgószélből. Odarohant és elkezdett ölelgetni. Mondhatom igen-igen megrázó volt –ironizálja önmagát a lány.

-         El tudom képzelni- megy bele a játékba Inuyasha, aztán komolyabb hangra vált.- Biztos azt hitte hogy te vagy Kagome. Hogy tudtad rávenni hogy elengedj?

-         Megmondtam neki hogy ha nem enged el letépem a farkát.

-         És hatott?

-         Látod.

-         Magyarul igen.

-         Úgy is mondhatjuk.

-         Mi a baj? Fagyosabb vagy mint szoktál lenni.

-         Csak az hogy tiszta bolha lettem-nevet bele a fiú képébe- Nem aggódok hogy mi lesz. A templomból a barátnőm  üzent.

-         Hogy?

-         Van egy madár. Amit én neveltem. Nagyon ragaszkodó. Vele. Onnan  tudta meg hogy megszöktem hogy az egész környék minket keres. Erre figyelmeztetett.

-         Akkor talán el kéne rejtőznünk míg jobban leszel.

-         Menj egyedül. - szól lemondóan a lány.

-         Miért?

-         Én ilyen állapotban nem bírnék ki még egy harcot. Csak hátráltatnálak.

-         Ez nem igaz- kezdene ellentmondani Inuyasha

-         De igen…Úgyhogy menj.

-         Nem hagylak itt…

-         De miért nem?

-         Nem emlékszel? Egyszer megesküdtem. Megesküdtem. Méghozzá arról hogy megvédelek.

-         De te egy kislánynak esküdtél!

-         Ez eskü akkor is eskü marad.

-         Hát jó gyere! De akkor siess!

-         Miért?

-         Jönnek. - a lány e vészjósló mondatra Inuyasha elkezdte hegyezni a fülét:

-         Tényleg itt vannak.

-         Ezt mondtam én is. Egy pillanat. - a lány füttyentet egyet. Percekig semmi sem történt, de aztán hirtelen nyihogás hangzott fel. Inuyasha nézte a fák között a lovat, de ott ugyan nézhette egy sákányló /mint Sesshoumaru lova/ általában repül ha  siet.

-         Ez… ez…ez…egy…- habog Inuyasha

-         Sárkányló. –fejezi be a mondatát.

-         De ez mekkora? És honnan van?

-         Ez nem az enyém. Senkié sem. Vad. A barátom. És igen tényleg nagy. Nos úgy ismerkedtem meg Szilajjal. Hogy a főpapnőnk kiküldött az itteni-  tudod a hegyekben élnek- elmutat a hegyek irányába- ménest tanulmányozni. Egy agresszív példány meg akart ölni de Szilaj a főmén megvédett. Akkor megkínáltam hálából Shusival. Tudom nem kifejezet ló eledel - pirult el a lány- de…Inkább majd később. Most itt vannak. –és a lóhoz fordult- Szilaj arról lenne szó hogy nekem el kéne menekülni innen. De látod meg vagyok sérülve-megmutatja a lónak a karját és  vállát- tudod elég sok vért vesztettem így hogy is mondjam nem vagyok csúcsformában. Ő sem –itt Inuyashára mutat- bírná a terhemmel sokáig. És tudom hogy nem nagyon szereted ha a hátadra ülök de segítenél?- a ló Inuyasha felé fordult és nyihogott egyet - Igen Szilaj megbízható -válaszolt neki Miyoko.- Akkor elviszel?- a ló térdre ereszkedett hogy a lány felérje a hátát. Miyoko felkapaszkodott gyakorlottan ült a nyeregben, bár látszott rajta hogy csak „sima” lovakon szokott lovagolni. A ló felszállt vele. A lány lekiáltott a meglepett fiúnak:

-         Most akkor jössz?

A fiú csak bólintott és indult is a lány után. Gyorsan haladtak. Bár Inuyasha kissé lemaradva ment a lány mögött. Tartott egy kicsit a lótól… De nem volt mit tenni.

A katonák megállíthatatlanul követték őket. Bár a távolságot úgy látszott nem bírják behozni, nem adták fel. De a duó lassan elkezd fáradni.  Szépen nyugodtan csökken a távolság. Már szinte meg bírnák a harcosok fogni Miyoko lova farkát. Amikor hirtelen a lány és a fiú lovastul mindenestűl eltűnik a semmibe.

- Hova kerültünk?- nézz szét döbbenten Inuyasha.

- Hát…