VII. fejezet: Új barátok

-         Ezt most miért kellett? – fakadt ki Kagome. – Inuyashával nem vagyunk szerelmesek!

-         Mondod te! – vágott vissza Keiko. – Kagome a nővéred vagyok! És pontosan tudom mit érzel!

-         Akkor is! Hogy jössz ahhoz, hogy beleavatkozol az életembe?! Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok, vagy mit érzek! Érted?! Semmi! Fél életedet apával töltötted Amerikában, ránk sem bagóztál! Most meg hirtelen csak úgy visszatérsz és azt hiszed mindenki körülugrál és te vagy a nagyszerű nővér?! Hát nem, tudd meg! – Kagome még maga is meglepődött, ahogy Keikoval ordított.

-         Értem…Akkor csinálj amit akarsz. - mondta csendesen Keiko.

Arcán látszott a szomorúság. A vállára vette táskáját és mire Kagome észbekapott Keiko eltűnt az erdőben. Kagome leroskadt az egyik fa tövébe, majd még jobban elkezdett sírni.

Ezalatt Keiko az erdőben bolyongott. Maga sem tudta merre. Ahogy ment könnyek potyogtak a földre. Fájt neki amit Kagome a fejéhez vágott. Egész éjjel csak ment és ment. Pirkadatkor már annyira fáradt volt, hogy összerogyott. Egy démon pont ekkor ért oda, meglátta az erőtlen lányt. Vicsorítva közeledett, pont megtámadta volna a lányt, amikor Keiko csak annyit látott, hogy egy fehér folt jelenik meg és legyőzi a démont, majd elájult. Arra ébredt, hogy valaki kedvesen cirógatja az arcát. Kinyitotta a szemeit. Bár először hunyorgott a fénytől, majd felfedezett egy ismerős arcot. Rin térdelt mellette.

-         Jól vagy Keiko?

-         Igen. Bár egy kicsit… na jó nagyon zsong a fejem.

-         Hozok neked hideg vizet! – pattant fel a kislány és már szaladt is.

Keiko nagy nehezen felült és körülnézett. Tőle pár méterre a kialudt tűz füstölgött.

-         Szerintem akkor sem jó ötlet, hogy idehozta Sesshoumaru Nagyúr… - morgott valaki Keiko háta mögött.

A lány megfordult, majd egy óriásit sikított. Rin ijedten futott vissza a vízzel.

-         Mi történt Keiko-sama?

-         Mi-mi a fene az ott?! –kuporgott Keiko a fa tövében, miközben Jakenre bökött.

Rin elnevetett magát.

-         Ó, ő csak Jaken-sama. Egy kicsit morgós, de amúgy rendes… Sesshoumaru Nagyúr szolgálja.

-         És ő hol van?

-         Nem tudom… mindig el szokott menni. Minket sose avat be.

-         Értem.

-         Tessék, ezt hagyd a homlokodon. – tette rá a hidegvizes kendőt Rin Keiko homlokára.

-         Köszönöm.

-         Tényleg, mit kerestél az erdőben egyedül?

-         Tudod, összevesztem Kagomével és Inuyashával. Többé nem avatkozok az ügyükbe, csináljanak amit akarnak. Én vissza nem megyek hozzájuk.

-         Akkor ugye itt maradsz velünk?? – ölelte át Rin Keikot.

-         Hát, erről nem hiszem, hogy én döntök…

Ekkor halk suhogást hallottak a hátuk mögül. Ott állt Sesshoumaru.