X. fejezet: Szenvedélyes szerelem

Már sötétedett de Sesshoumaru még nem ért vissza. Keiko felállt.

-         Rin, elmegyek, keresek egy tavat. Majd jövök.

-         Rendben Keiko-chan. Majd szólok Sesshoumaru Nagyúrnak.

Ezzel Keiko elindult. Sokáig ment mire talált egy tavat. Egy vízesés táplálta és odébb egy kis patak vezette le a vizét. Keiko körülnézett, majd amikor már biztosan tudta, hogy egyedül van, levetkőzött és besétált a vízbe. Sesshoumaru eközben visszaért.

-         Sesshoumaru-sama! – rohant oda Rin. – Keiko elment fürödni, azt mondta majd jön. Úgyhogy ne aggódj érte.

-         Értem. Én is elmegyek még egyet sétálni. Te addig próbálj meg elaludni, már nagyon késő van.

-         Értettem! – vágta magát tisztelgésbe Rin.

Sesshoumaru elmosolyodott, majd elindult. Nesztelenül lépkedett arra, amerre Keiko illatát érezte. Megtalálta a tavat és a fürdőző lányt. Került egyet és megállt a tó másik partján. Pár szikla pont eltakarta a lány szemei elől, ellenben ő kitűnően látta Keikot. Egy darabig gondolkozott, majd ő is gyorsan levetkőzött és hangtalanul bement a vízbe. Keiko pont felbukott a víz alól és kicsavarta a hajából a vizet, amikor azt érezte, hogy két kéz simítja végig a hasát. Villámgyorsan megfordult és szembe találta magát Sesshoumaruval.

-         S-Se-Ses-Sesshoumaru? M-mit csinálsz? – préselte ki magából.

-         Amit a szívem diktál. – súgta a lány fülébe.

-         De hát miért?

-         Mert szeretlek…- mondta a férfi és megcsókolta Keikot.

Keiko nagyon meglepődött, de viszonozta a csókot. Kezei Sessh nyaka köré fonódtak. A szellem is átkarolta a lány derekát és szorosan magához húzta. Sesshoumaru megtörte a csókot és mélyen a lány szemébe nézett. Keiko látta benne az őszinte érzelmeket. Most ő csókolta meg a fiút.

Sesshoumaru felkapta a lányt és felment az egyik sziklára vele. Közben szájával egy percre sem engedte el a lányét. Lefektette a lányt a sziklára, ő pedig rá és megtörtént aminek meg kellett történnie. Eggyé váltak.

Mikor Sesshoumaru ereje elfogyott erőtlenül zuhant le a sziklára. Keiko ráfeküdt a férfi mellkasára és gyengéd ujjaival cirógatta, közben egy kicsit még mindig zilált. Sesshoumaru nem tudott mit mondani, a lány hajával játszott.

-         Öhm…remélem nem bántad meg. – szólalt meg végül Sessh.

-         Nem. –felelt Keiko.

-         Akkor jó. Mert tudnod kell, hogy nagyon-nagyon szeretlek. – mosolyodott el Sesshoumaru, majd lehajolt a lányhoz és megcsókolta.

-         Én is téged…És nem zavar, hogy halandó vagyok? Úgy értem, eddig megvetetted őket.

-         De csak eddig. Amíg beléd nem szerettem.

Keiko elmosolyodott.

-         Lassan indulni kell vissza. Még a végén Rin elkezd keresni minket. – sóhajtott Sesshoumaru.

-         Egyetértek. – ült fel Keiko.