XII. fejezet: Boldogság és fájdalom

-         Aludhatok akkor melletted Keiko?

-         Hát persze Rin. Nem tudom hova mehetett Se… - itt Keiko megszédült.

Megkapaszkodott a falba, de nem tudta tartani magát, ájultan esett össze. Rin felsikított. A fogadó összes embere köré gyűlt. Felvitték Keikot a szobába és azonnal hívtak egy gyógyítót. Az mindenkit kiküldött a szobából és hosszasan vizsgálta a lányt. Keiko végre felébredt.

-         M-mi történt?

-         Elájult kisasszony. Mit érzett pontosan?

-         Hát, hirtelen megszédültem és aztán elsötétült a világ.

-         Értem. Allergiás valamire? Esetleg evett valamit, amivel elrontotta a hasát?

-         Nem. Eddig semmi ilyen nem volt, és nem is ettem olyan dolgot ami romlott lett volna.

-         Akkor ez kizárva. Nem vegye tolakodásnak a kérdést, de még ártatlan?

-         Öhm… - Keiko elpirult. – Nem, már nem.

-         Értem. És volt férfival úgy 4-5 hete?

-         Igen. Miért?

-         Akkor világos a probléma. Kisasszony, ön gyermeket vár!

Keikot hidegzuhanyként érte a bejelentés.

-         Hát akkor én megyek is. Vigyázzon magára és az önben növekvő csöppségre is.

-         Uram, kérem, maradjon kettőnk között az állapotom. Még nem tudom a baba apja mit fogsz szólni mindehhez.

-         Ez csak természetes. Hát minden jót. – ezzel a gyógyító kilépett, Keiko pedig hanyattvágta magát az ágyon.

Még mindig nem akarta elhinni, hogy Sesshoumaru gyermekét várja.

Ezalatt Sesshoumaru csendben sétált a találkozóhely felé, nem is sejtve mi történik a fogadóban. Anyja már ott állt.

-         Na végre. Azt hittem már nem jössz el. – szólalt meg Seiya.

-         Itt vagyok anyám. Miért kérted, hogy találkozzunk?

-         A fülembe jutott, hogy egy halandó nőbe szerettél. Nem hittem a pletykáknak, ezért elmentem, hogy lássam a saját szememmel. Hát nem nagyon akartam hinni neki! Te képes vagy hemperegni egy halandóval?! Mit tanítottam neked?!

-         Szeretem és ő is szeret.

-         Fiam! Az érzelmek csak gyengítenek egy szellemet! Nézd meg apádat! Meghalt! Miért? Mert egy halandót szeretett! És ha netalántán terhes lesz miféle korcsnak adnak életet?! Ott van az öcséd intő példának!

-         De…

-         Semmi de! Vagy elhagyod önszántadból és elfelejted végleg, vagy kénytelen leszek megölni!

-         Anyám, ezt nem teheted!

-         Szembe mersz szegülni velem?!

-         Nem… - hajtotta le a fejét Sesshoumaru.

Erős szellem volt, ehhez nem fér kétség, de anyja még nála is erősebb. Legalábbis ő úgy hitte.

-         Fiam… - mondta valamivel lágyabb hangon Seiya. – Tudod, hogy én csak a te javadat szeretném. Többet érdemelsz te egy halandónál. Hagyd el…

-         Értettem anyám.

-         Ez az. Okos fiú vagy. – mosolygott negédesen Seiya, majd eltűnt.

Sesshoumarunak könny csillant meg a szemében. Életében először sírt. Majd elindult visszafelé, de nagyon lassan. Szíve tele volt fájdalommal. El kellett hagynia a nőt akit szeret. A lány érdekében, hogy élhessen tovább.