XIII. fejezet: Új élet

Keiko a nap cirógató sugarai ébredt. De egyedül volt a szobában. Sem Rin, sem Jaken, sem Sesshoumaru nem volt ott. Gyorsan felkapkodta a ruháit és elindult. Rohant arra, amerre a szíve húzta. Be is érte őket az erdő szélén. Lihegve megállt.

-         Ezt mégis mire véljem? Miért hagytatok ott?

-         Minden tiszteletem Sesshoumaru-sama, de mondtam, hogy úgyis utánunk jön.

Sesshoumaru megfordult. Tekintete ugyanolyan hideg volt mint azelőtt, hogy Keikoval találkozott volna. A lány megrémült a tekintettől.

-         Többé nem tartozol hozzánk. Menj és többet ne gyere vissza.

-         De… - Keikonak elkerekedett a szeme. – Azt mondtad szeretsz.

Sesshoumaru hidegen felnevetett.

-         És te elhitted? Ostoba! Csak kihasználtalak, jó kis játék voltál, de már sajnos meguntalak. Azt hitted egy magamfajta szellem képes beleszeretni egy közönséges halandóba? – Sesshoumaru ismét felnevetett.

Keiko szemei könnyel teltek meg. Kezét levette a hasáról. Sarkon fordult és elrohant, vissza a faluba. Ott lerogyott a főtéren és tiszta szívből elkezdett sírni.

Sesshoumarunak nagyon fájt, hogy ezt kellett mondania, de csak a lány érdekében tette. Legbelül ő is ugyanúgy zokogott mint Keiko.

Az emberek Keiko köré gyűltek és próbálták vigasztalni. A lány végül összeszedte magát és felállt.

-         Köszönöm a kedves szavakat. Hálából… - maga elé tartotta a kezét, mivel hallotta, hogy két ember arról beszél, hogy hetek óta nem esett és az ültetmény ki fog száradni. – Pluvia Fluxum!

Ekkor sötét felhők gyülekeztek a falu fölé és elkezdett esni az éltető zápor. Mindenki ámulva nézte Keikot, aki leengedte a kezét. A földművesek örömtáncot jártak, a föld pedig szomjasan szívta magába a vizet. Ekkor előlépett a falu főnöke.

-         Látjuk nagy a hatalmad és kedves is vagy. Maradj itt velünk, legyél a falu őrzője.

-         Köszönettel elfogadom. De csak egyetlen feltétellel. – mondta Keiko Izayoi és Inuyasha példáján okulva.

-         Mi lenne az? – kérdezte a falufőnök.

-         Egy szellem gyermekét hordom a szívem alatt. Szeretném, ha nem közösítenétek ki, ő is ugyanúgy embernek számítana majd mint a többi gyerek.

-         Egy korcs?

-         Én hanyounak nevezném inkább. Szóval áll az egyesség?

A falu főnöke egy darabig gondolkozott, majd bólintott. Kezet fogtak. Keiko kapott egy barátságos kis házat a falu bejáratánál, hogy szemmel tarthassa az újonnan érkezőket. Ereje pajzsként védte a falut a szellemek támadásaitól és ezt a falusiak is észrevették. Semmi balszerencse nem történt velük. A rablóbandák messziről elkerülték már a falut, akárcsak a szellemek. Keikoval egyik sem mert újat húzni.