8.      Fejezet: Pilletekintet

            Shippou egymagában sétálgatott. Felnézett a kék égen úszó bárányfelhőkre, fürösztötte arcát a meleg napsugarakban. Körülötte vidáman csicseregtek a madarak. Boldogan elmosolyodott. Szép nap ez, ráadásul Inuyasháék is ma jönnek haza, minden megvolt ami a boldogságához kellett.

            Az erődben történt esett óta napok teltek el. Amikor látta Sesshoumarut és azt a furcsa lányt. Éjjel elment sétálni, nem bírt elaludni, és nem akart senkit felébreszteni azzal, hogy a kunyhóban szöszmötöl. Persze senki nem hit neki. Mindenki azt mondta, hogy álmodott. Különben is. Türkizkék szemű ember nem létezik. Ember volt egyáltalán az a lány?

-         Mostanság egyre többször kell sétálni mennem – sóhajtott magában. – Csak tudnám miért…

            A kunyhóban Sango és Miroku között vad románc folyt. A napfényben csókolták egymást. Sok minden változott közöttük az elmúlt napok alatt. A szerzetes kimondta amit érzett, a lány csak erre várt, boldogan ugrott fejest a szerelembe.

            A következő rész 16 éven aluliaknak nem ajánlott:

            A fiú lassan becsúsztatta az ujjait a kimonó résébe. Élvezte a lány meleg bőrének érintését. Kecses ujjak bogozták a csomót a ruháján, a héten csak ők tudják, hogy hanyadszorra jutottak ide. Miroku szája érzékien vándorolt a lány nyakán, aki ettől nekitántorodott a falnak. Belülről tüzelte őket a színtiszta vágy, az anyag lassan a földre hullott, egy gonddal kevesebb gondolták magukban. Sango érezte, hogy a szoknyája egyre lejjebb és lejjebb vándorol a combján, de nem tett ellene semmit, a férfi ajkai már a csípőjén jártak, amerre ment forróság öntötte el a testét. Miroku érezte az elhatalmasodó vágyát, hamarosan csitította magát, nem csak ő a fontos. Lassan becsúsztatta a szellemirtó nadrág derekába az ujjait, amikor…

            A tizenhat éven felülieknek szóló rész vége:

            Kinyílt az ajtó, vörösen rebbentek szét és tették rendbe magukat egy perc alatt. Kagome és Inuyasha dermedten állt az ajtónyílásban, mögöttük ömlött be a tavaszi nap meleg fénye. A miko lány nyelt egy nagyot, ahogy elnézte rákvörös és kicsit zilált barátnőjét. Inuyasha a szerzetest mustrálta. Végül a hayanou vett erőt leggyorsabban a zavarán.

-         Öhm… sziaztok…

-         Hehe! – Miroku arcán kínos mosoly ömlött szét, a tarkója mögé rakta az egyik kezét – csak később számítottunk rátok.

-         Hát… már itt vagyunk – jegyezte meg Kagome

-         Igen, látjuk… bocsi – nézett Sango a barátnőjére.

-         Shippou? – nézett szét Kagome.

-         Sétálni ment… - válaszolt a szerzetes.

-         De már itt vagyok!!!! – és ezzel a kis szellem Kagome nyakába repült-  ugye hoztál nyalókát, ugye??? UGYE???

-         Persze, vedd csak ki – mutatott a táskára Kagome.  Shippou boldogan ugrott neki a pakolásnak, szépen rakott ki mindent ami a nyalókája fölött volt. Füzeteket, könyveket, ruhát, uzsonnás dobozt, tampon… ezt Kagome vörösen zsebre vágta, mielőtt a többiek észreveszik, végén egy magazin került elő. A címlapján ugyanaz a türkizkék tekintet, amit a szellemke látott.

-         Ő volt az – meredt rémülten a címlapra. – A lány Sesshoumaruval! – és csak szemezett a nyomtatott képpel.