3. fejezet

- Kikyo, végre felébredtél? Azt hittem, hogy otthon alszol, de éjszaka itt találtalak – szólt egy hang a fáról.

- Te meg ki vagy? – kérdezte Kagome s felnézett. Egy fehér hajú fiút látott a felette lévő ág tövében. – A te köpenyed ez? Nagyon köszönöm, hogy betakartál vele, de most már vissza kell mennem a faluba. Gyere le, hogy visszaadjam!

- Hm? – ráncolta össze Inuyasha a szemöldökét - Miért nem ismersz meg? Én vagyok az Inuyasha. Miért kell a faluba menned, megölnének a lázadók.

Kagome ereiben a név hallatán megfagyott a vér. „I… I… Inuyasha? Te jó ég, mibe keveredtem!”

- De vissza kell mennem, bocsáss meg, sietek – Kagome ledobta a köpenyt és elszaladt.

Sajnos még nem ismerte ki magát az erdőben és eltévedt.

- Valaki! Van itt valaki?! Hüpp… Segítség eltévedtem! Hüpp… - nem sokáig tudta visszatartani a könnyeit. – ELTÉVEDTEM, SEGÍTSEN MÁR VALAKI!!!!!!!!

Egy fa tövében keresett menedéket. Már nem fojtotta magába könnyeit és kitört belőle a sírás.

- Kikyo, miért futottál úgy el, és most miért sírsz? – Hallatszott a fa mellől.

- Menj innen. Nem ártottam neked, kérlek, ne ölj meg! – Kagome nagyon meg volt rémülve, hogy Inuyasha megöli, és már csak percei vannak hátra.

- Te megbolondultál? Nem öllek meg, csak gyere már ki! – Inu megfogta a karját és óvatosan, de határozottan kihúzta a fa tövéből. – De te nem is Kikyo vagy!

- Nem. Én nem vagyok a barátnőd. Kagoménak hívnak. Vezess ki az erdőből, vissza kell mennem a faluba. Megígérted, hogy nem ölsz meg! – figyelmeztette a szellemet.

Inuyasha döbbenten mérte végig, mintha találkoztak volna már. Kagome szintén jól megnézte magának. „Szóval te vagy a híres-hírhedt Inuyasha. Nem is tűnsz gonosznak.” gondolta.

- Olyan ismerős vagy. Találkoztunk már? – kérdezte Inu.

- Nem – Kagome nem merte megmondani, hogy régen ismerték egymást.

- Kár, pedig nekem jók a megérzéseim – Inu óvatosan közelebb lépett és letörölte Kagome könnyeit – Így már sokkal jobb. Gyere, kivezetlek.

Útközben Kagome azon tűnődött, hogy miért mondják a társai, hogy Inuyasha egy vérszomjas szellem, amikor olyan kedves hozzá. Miután a falu határába értek elbúcsúztak egymástól és Kagome egy puszit nyomott a szellem arcára.

A faluban már mindent tűvé tettek érte, mire visszatért. Miroku és Sango is dühösek voltak, hogy semmilyen jelet nem hagyott maga után.

-… De én csak elmentem sétálni… - védekezett.

- Arra nem gondoltál, hogy megtámadnak és megölnek? Ha Kikyo vagy Inuyasha talált volna meg, biztos megölt volna! Merre jártál idáig? – kérdezte Sango.

- Nyugi, még itt vagyok. Sajnos eltévedtem, de egy rendes szellem kivezetett az erdőből.

Elhatározta, hogy soha nem mondja el senkinek, hogy Inuyashával találkozott. Aznap este már vágyott az után, hogy megint láthassa őt, és most hagyott egy cetlit, hogy elment. Az ezer éves fa alatt üldögélt, amikor Inuyasha is megérkezett.

- Te megint itt vagy? – Inu meglepődött- Azt hittem, hogy nem merészkedsz többé az erdőbe.

- De itt vagyok, mint látod – Kagome mosolygott és tekintete szinte itta a szellem látványát – Csak kicsit fázom.

- Várj, hozok fát, addig is terítsd ezt magadra! – odaadta a köpenyét a lánynak.

Nemsokára már egymás mellett ültek és élvezték a tűz melegét. Valami láthatatlan erő vonzotta őket egymás felé. Inuyasha nem tudta, hogy mi ez az erő és hiába menekült előle, nem sikerült neki. Kívánta Kagomét. A lány szintén első látásra belészeretett, de nem merte megmondani. Csak ültek egymás mellett. Nem kellett szó, tudták, hogy mit érez a másik. Inu egy kicsit zavarba is jött, mikor Kagome a vállára hajtotta a fejét.

- Kagome, Kagome ébredj! Kikyo megláthat bennünket, gyere, el kell mennünk! - Ölébe vette a szendergő lányt és egy csöndes barlangba vitte. Lefektette, majd tüzet gyújtott. Ő is lefeküdt aludni.

Reggel arra ébredt, hogy Kikyo lökdösi.

- INUYASHA!!!!!!!!! AZONNAL ÉBREDJ FEL!!!!! Hol voltál egész éjszaka?

- Én… én csak… szóval jártam az erdőt és végül itt kötöttem ki. Mi van, már el se mehetek anélkül, hogy nem szólok?! NEM VAGYOK EGY BOLHÁS KUTYA, HOGY PÓRÁZON TARTS!!!!!! Szabad szellem vagyok…

- Ha-ha-ha! Te szellem?! Elfelejtetted, hogy csak félig vagy szellem? – kérdezte Kikyo gúnyosan – És nem vagy szabad, enyém a lelked és a tested is. Szükséged van rám, hogy életben maradj. Ha-ha-ha, te szabad?

Inuyasha duzzogva felöltözött és otthagyta Kikyot.

Kagome napközben a gonosz szellemekkel küzdött és alig várta az estéket, hogy együtt legyen szerelmével. Inuyasha nagyon kedves volt hozzá, és sok különleges helyre elvitte őt éjszakánként. Ám egyik este lebuktak…

Ott ültek az ezer éves fa alatt, amikor feltűntek a lélekrablók.

- Te jó ég! Kikyo a közelben van, Kagome gyere gyorsan. Menekülnünk kell! – Inuyasha felállt és meg akarta ragadni Kagome karját, amikor egy nyílvessző fúródott a tenyerébe.

- Szóval így állunk! Megint ez a kis cafka! Nem volt világos számodra, hogy Inuyasha nem veled, hanem velem akarja leélni az életét? Megmondta akkor, mi nem volt világos? Elmondjam én is? – Kikyo szeméből sugárzott a gyűlölet.

- Micsoda? Én ismertem Kagomét? Nem emlékszem semmire… - Inu a vérző kezére nézett, majd Kagomére – Kagome, te ismertél engem vagy sem, MOND MEG AZ IGAZAT!!!!!! – ilyen is ritkán fordult elő, Inu szemében könnyek csillogtak.

- Én… én…

- Na mi lesz? Bökd ki, hogy hazudtál neki! – szólt Kikyo gúnyosan.

- Sajnálom, Inuyasha – Kagome szeméből elkezdett patakzani a könny és elrohant.

- Látod, ő is csak játszott veled. Hah, azt hitted, hogy rajtam kívül bárki is igazából szeretni fog? Gyere, menjünk! – Kikyo kihúzta Inu kezéből a nyílvesszőt és elindult.

- NEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!! DE MIÉRT???!!!! Kagome, miért???!!! Ezért még bosszút állok! Esküszöm! – ő sem bírta visszatartani a könnyeit.