Éjszakai Pillangó XXIII.
ivicicamica 2007.08.15. 19:30
23. Fejezet: A pille megmentője
Sesshoumaru robbant elő a fák közül. Fehér kimonója csak úgy csattogott utána, borostyán sárga tekintete villámokat szórt:
- Inuyasha ereszd el! – üvöltött az öccsére egyből.
- Te? Itt? Őt akarod bátyám? Mert akkor kénytelen leszek megölni téged – ez a beszédstílus egyáltalán nem volt jellemző a hayanoura. Sesshoumaru csak gúnyosan felvonta a szemöldökét.
- Én. Itt. És igen. Őt akarom. – jeges hangja szinte metszette a levegőt.- Önként elengeded vagy meg kell veled küzdenem.
- Te is tudod mit fogok felelni?
- Akkor tehát kardokat elő – szólt Sesshoumaru. Nisan elfordította a fejét. Mindig is utált harcolni. De ennek ellenére kítúnően megtanították, hiába egész életében pacifista maradt. Soha nem tudták meggyőzni a harc elkerülhetetlenségéről.
A két kutyaszellem egymásnak esett. Pengék csattogtak, fémes csillogásuk babonázta a szemet, halk szitkok hangzottak, a másik ellen, a másik miatt. Nisan feszegette a köteleit, de hiába azok nem engedtek.
A harc hosszú és véres percekig tartott, most nem Sesshoumaru hibájából. Inuyasha szinte félőrült volt a varázslattól, nem érdekelte semmi, mindenképp meg akarta ölni az ellenfelét. A szellem igyekezetett kíméletes lenni, de volt, hogy ő is drasztikus védekezésre kényszerült, ami veszélyes sebeket ejtett az ellenfelét.
Nem akarta megölni az öccsét, így aggódott is Inuyasha miatt. Viszont azt sem hagyhatta, hogy Nisanban vagy magában vagy benne komolyabb kárt tegyen. Főleg nem Nisanban. Nem bírta volna elviselni a tudatott, hogy a lánynak valami baja esik. Már beletörődött a gondolatba. Menthetetlenül szerelmes. A lány teljesen elvarázsolta. Ha nem lett volna állandóan vele, szomjazott volna a mosolyaira, az érintéseire.
Egy véráztatta félóra múlva befejeződött a harc. Sesshoumaru nyert. Inuyasha vérbe fagyva feküdt a földen. A vére lassan araszolt a homokos talajon táplálva a szomjas növényeket, még ha ilyes furcsa tápanyaggal is.
Sesshoumaru kikötözte a lányt majd összekötötte az öccse lábait és kezeit.
- Hatalmadban áll, mentsd meg! – kérte Nisant. A lány odalépett:
- Miért fogom én ezt még kegyetlenül megbánni? – a hayanou fölé tartotta a tenyerét, amiből sárga fény kezdett csorogni a föld felé.
Remélte elég lesz az eleje. Nem fogy el pont azelőtt mielőtt visszahozza az élők közé. És azt is hogy ő se fog belehalni. Az erő csak csordogált ki a tagjaiból, és bár látszólag alig volt hatása, a pille érezte közel áll a teljes feltámasztáshoz. Érezte ahogy elsötétül vele a világ végül, és ájultan rogyott össze.
|