Szépia színű emlékek I/8.
ivicicamica 2007.10.27. 20:48
8. Fejezet: A vallomás
A délután jó hangulatba telt. A sok mese után megéheztek és enni kezdték a tortát. A fondü és a vajkrém kellemes elegyet alkotott, de mindenki gyorsan eltelt az édességekkel. Visszamentek a nagy terembe a fiatalok letelepedtek a tatamira. Genkai tovább mesélt. Chie ábrándos tekintettel nézte a mestere arcát. A nő minden szavát itta.
Genkai az utcákon kódorgott. Elment a parkba fagyit vett magának, de nem bírt enni. Futni indult de a szokott táv tizedét se tette meg elfogyott a kitartása. Nem volt kedve. Semmihez. Céltalanul lődörgött a kánikula fűtötte utcákon. Nem találta a helyét. Hirtelen lehajtott fejű alak ment neki, épp felnézett, hogy megmondja a magáét a lökdösődőnek, de ekkor Mesmerre tekintett. A fiú álmodozva dúdolt egy Elvis Presly dalt. Szórakozottan a lányra emelte a tekintetét és ekkor megdermedt.
- Bocsánat, hogy neked mentem…-kezdte sietve.
- Semmi baj-felelte megenyhülten Genkai.
- Nagyon röstellem magam, bevallom, álmodoztam – mentegetőzött tovább.
- Semmi baj – ismételte meg a lány újra.
- Nem szoktam ám így menni, mint egy vadbarom, csak ma el vagyok varázsolva…-folytatta tovább.
- Semmi baj –mondta harmadszorra is a lány.
- Csak…
- Mesmer…
- Igen?
- Még egyszer megismétled és beszédképtelenné teszlek- erre a fiú vörösen lesütötte a tekintetét.
- Én… csak nem tudom… illetve tudom mi bajom… csak…
- Orvos már látott? Vagy logopédus? Aggasztó a dadogásod. –ironizált a lány.
- GENKAI!
- Jé, elmúlt – mosolyodott el az emlegetett pimaszul.
- Én épp egy fontos dolgot próbálok neked elmondani. – erre a lány is megkomolyodott:
- Mit?
- Azt…hogy…
- Hogy?
- Hogy én…
- Igen?
- Szeretlek. – fejezte be vörösen Mesmer. – Így járnál velem? – a lány köpni- nyelni nem tudott a vallomás hatására. Dermedten nyögte:
- 48 óra gondolkodási időt kérek. Ez nekem sok – sietve elindult, szinte elfutott a fiú mellett már tudta hova megy. Beszélnie kell Daroval.
Az utcai lámpák fénye elmosódtak, olyan gyorsan ment. Végre a férfi lakása elé ért. Felsétált a lépcsőkön és megkereste az ajtó zárjához tartozó kulcsot. Daro adta neki pár hete. Besétált a házba, szerencséje volt, a keresett otthon volt, ráadásul egyedül. Genkai bevágtatott a nappaliba és lezuttyant a ház urának lábaihoz a földre.
- Beszélhetünk? – nézett fel és lentebb húzta a könyvet tartó kezet, hogy lássa a kérdezette arcát.
- Épp azt tesszük – sötétbarna szeme barátságosan mosolygott a lányra. Látszott rajta, hogy már nem számít senkire, egy szál fekete pamut rövidnadrágban ült a fotelban, ez volt minden ruhadarabja. – Mi baj kisegér? Zaklatottnak tűnsz –borzolta össze a lány haját.
- Az is vagyok.
- Mi történt?
- Mesmer szerelmet vallott.
- És hol itt a gond? Hisz szabad a szíved nem?
- Pont itt, nem tudom.
- Ki jár a fejedben?
- Toguro –felelte drámai sóhajjal a lány. Daro erre elmosolyodott, hát igen nem könnyű kamasznak lenni.
- Melyik?
- Hát nem is a patkányképű.
- Értem. És? Tudja?
- Dehogy!
- El kéne mondanod neki…
- Minek?
- Hogy ne nézzen más lány után.
- Na itt a gond… -kezdte Genkai és elmesélte a majd egy hete történteket. Azt, amikor Toguro látta Nittával táncolni, amit utána csinált és mondott. A férfi nem szakította félbe, csendesen hallgatta. Néha beleühümmözött vagy belekérdezett, hogy tovább gördítse a lány meséjét. A végén mérlegelte a szavakat és összefoglalta a véleményét:
- Értem.
- Érted?! Ennyi? Hát én most mit csináljak?
- Beszélj Mesmerrel, hogy te Togurot szereted.
- És ha nem érti meg?
- És ha megérti? Ha szeret meg fogja.
- De…
- Nincs de, kicsi egérkém, most bátornak kell lenned. Itt alszol?
- Igen.
- Akkor megyek neked is megágyazok…
- Nyugalomban telt el az az este, sokat gondolkoztam azon mit kéne mondanom – nézte a nő a fiatalságot. – Tudtam, hogy össze kell szednem a bátorságomat. Ha valakit szeretsz annak el kell mondani, nem szabad ingoványban hagyni a másikat. Bátorság! De… most kimegyek és megnyújtóztatom magam, nektek is ezt kéne tenni, nem tesz jót ennyi egyhelyben ülés –ezzel a nő elindult ki. Mindenki felállt. Más más hangulatot sugárzott az arcuk. Hiei most is a pókerálarc mögé bújt. Iwiiiii megértően mosolygott és kézen fogta Hieit. Kurama kicsit hitetlenkedő arccal indult el ki. Chie meg csak ült. Látszott rajta, hogy komolyan gondolkodik.
- Te nem jössz? –nézett le Kurama a lányra. A többiek már mind kimentek a teremből.
- De csak… beszélhetünk? –nézett fekete szemeivel a fiúra. Csak egy bólintást kapott válaszul. Erre Kuramához igazította lépteit és elindult ki.
|