II.                   Rész: A verseny

1.      Fejezet:  Az első este

            Újabb gondolkozással teli éjszaka telt el. Genkai fáradtan feküdt az ágyában. De nem volt már sok idő erre.  Hallotta, ahogy a fiatalok kinyitják a kertkaput és besétálnak a  szentélybe. Gyorsan felkelt és felöltözött. Vetett egy pillantást a tükörre, üveges arccal nézett a képmására. Csak a szeme tükrözött szomorúságot. Árnyéka se volt már a fiatalkori önmagának.

            A gyakorlóterembe sétált, ahol már várták. Nem szólt semmit. Leült a padra, ölébe vette a dobozt és találomra kiszedett egy fényképet. Nem nézte meg mi van rajta. Mindegy is volt. Innentől már úgysem készültek képek.

            - A három nap gyorsan eltelt…- kezdte a mesélést.

            Otromba óceánjáró futott be a kikötőbe. Genkai utálattal méregette, legszívesebben leköpte volna de uralkodott magán. A fedélzeten tarka népség nyüzsgött. Szellemek, démonok, férfiak, nők, meghatározhatatlanok. Csak embereket nem látott. Ők voltak itt egyedül azok.

            Ki bátorító mosollyal, ki leereszkedően, ki gyűlölettel, ki kíváncsisággal méregette őket. Úgy érezte magát, mintha valami cirkuszi látványosság lenne.

            Elhúzta a száját, de nem szólt semmit. Nem csak őt fikszírozta a bámulás, a többiek is idegesek voltak, szinte mindenki, kivéve persze az idősebb Tourgot. Őt semmi nem hozhatta ki a sodrából.

            „Közéjük illesz”  gondolta epésen a lány. Miközben üres helyet kerestek „Csak valami tévedés lehet, hogy ember vagy.”

            Persze ezeket a gondolatokat nem mondta ki hangosan. Nem akarta megbántani Togurot. Ő szerette a testvérét, Genkai nem esküdött volna meg arra, hogy ez fordítva is így van.

            Végre találtak egy üres placcot. Szótlanul megálltak. Genkai egy ugrással felült a korlátra.

-         Valaki élvezi a magasságát – szólt epésen az idősebb fivér.

-         Valaki meg az IQ-ját – vágott vissza Mesmer, mielőtt Genkai elmosolyodhatott volna. A fiút nem zavarta hogy kikosarazták. Remélt.

-         Nicsak- nicsak, a fekete herceg megvédi szeretett hercegnőjét. – gúnyolódott a megtámadott. Az öccse csak felvonta a szemöldökét. Nem tudott mit kezdeni a bátyja kirohanásaival. Inkább diplomatikusan tartózkodott.

-         Ha nem fogjátok be mindketten perceken belül, nem állok jót magamért – szólalt meg csak úgy félvállról Daro.

-         Srácok…-kezdte Genkai.

-         De nagy a szád…-nézett Darora gyűlölettel az idősebb Toguro.

-         Nem nagyobb, mint a bőr a képeden –vágott vissza a férfi.

-         Srácok…- próbálja a lány újra.

-         Kár, hogy már lesült a hülyeségetektől –tett rá még egy lapáttal a báty.

-         Talán inkább a sajátodtól…

-         SRÁCOK!

-         Huh van hangja a kiscsajnak, ha kiereszti – jegyezte meg az orra alatt Mesmer, de nem folytatja tovább, Genkai villámló tekintete elhallgatja.

-         Jó… befogjuk… nyugi – nézett rá enyhülten Daro. – de akkor is gyökér vagy.

-         Csak maradjatok végre ennyiben – nincs jó hangulatban. Félelmetes. Az idősebb Toguro már válaszolt volna, de inkább lenyelte, amit mondani akart.

            Hát igen. Nem volt zökkenő mentes út. Jó három- négy óra után megérkeztek. A hajó döccenve partot fogott. Kiléptek a selymes homokra. Némán indultak el a szállásuk felé. A veszekedés után nem nagyon beszélhettek. Három kétszemélyes szobát kaptak. Jó is volt ez, így.

-         Akkor természetesen, enyém a külön szoba –kezdte az idősebb Toguro.

-         Mi? – nézz rá felvont szemöldökkel Mesmer- kicsit eltájoltad magad. Tekintve, hogy van egy lány a csapatban.

-         És?

-         És természetesen, így övé a külön szoba- folytatja a fekete hajú fiú.

-         Dehogyis.

-         Jaj nekem mindegy, csak ne marjuk már egymást.

-         Gyökér vagy Toguro, persze nem te –nézett a fiatalabbra. – Na gyere kisegér velem leszel.

-         Rendben – indult el minden vita nélkül Daro után Genkai. Azért ezt megjegyezte. Sok volt már Toguro számláján. Vissza fogja ezt még kapni, gondolta.

            Így hát este mindenki elfoglalta a szállását. Végülis… Nem lett olyan rossz egy a szobafelosztás, talán még jó is kisülhet belőle.