1.      Fejezet: Nincs remény

-         Ezek után kezdték feladni. Azt hiszem ez érthető. Hisz még csak az elődöntőknél tartottunk és máris ilyen kegyetlen küzdelemben volt részünk. Nem tudtam bennük tartani a lelket. A meccs után volt két nap pihenőnk. Nem edzettek, alig ettek és ittak. Szinte csak feküdtek a szobában, üveges tekintettel nézve az ablakon át beszűrődő fényt. – folytatta a nő csendesebb hangon a történet mesélését. A fiatalok egy emberként csüngtek a szavain.

A meccs óta egy teljes nap eltelt. A fiatalabb Toguro, Daro és Mesmer némán feküdtek Genkaiék szobájában. Az idősebb Toguroról nem lehetett semmit tudni. Színét se látták. De ezzel most nem törődött senki. A lány idegesen cirkált fel-alá a fiúk előtt.

-         Hahó! Figyeltek egyáltalán rám? – kérdezte türelmetlenül, amikor látta, hogy szavainak nincs hatása.

-         Persze kisegér –felelt neki Daro oda se pillantva, meg se mozdult, szinte a szája se ahogy beszélt.

-         Akkor miért nincs a szavaknak hatása? – nézte őket összehúzott szemmel a lány.

-         Minek? – kérdezte Mesmer színtelen hangon. – Ha ez a meccs ilyen volt a többin esélyünk sincs.

-         Ugyan már, mindenki őket tartotta esélyesnek. Ezek után nem jöhet sokkal nehezebb. Megcsináljuk! –felelt indulatosan. A hosszú fonat minden mozdulatnál a hátát verte.

-         Gyengék vagyunk – ez Toguro volt.

-         Hülyék vagytok nem gyengék, de ha ennyire nem vagytok megelégedve magatokkal menjünk edzeni. – ismételte meg isten tudja hanyadszorra.

-         Minek? – kérdezte a három egyszerre.

-         HOGY NE TESPEDJETEK ITT! – a lány általában nyugodt volt, de most már kezdték kihozni a sodrából.

-         Miért ne? – kérdezte Daro. Erre Gankai legszívesebben páros lábon ugrálva a haját tépte volna. Ehelyett nagy levegőt vett, hosszan kifújta. És csak utána szólalt meg:

-         Legalább egyetek valamit- szólalt meg a legyőzöttek beletörődő hangján.

-         Nem vagyok éhes –válaszolta Mesmer. Majd gondolatba hozzátette: Csak a szerelmedre, de azt úgysem kapom meg.

-         Én se – utasította el Toguro is. – Ha eszek, ha nem, megöregszem.

-         Nem menne le étel a torkomon. Sajnálom egérke – beszélt az égnek Daro.

-         Jó, látom nem küzdötök. Holnapután meccs. Azzal mi lesz?

-         Nem megyünk el –mondta Toguro olyan hangon mintha ez a világ leglogikusabb dolga lett volna.

-         Mintha megtehetnénk – szólt kemény hangon Genkai, de nem kapott választ. – Jó, akkor adjátok fel! Én nem fogom! Megnyerem egyedül a meccset!

            Chie hitetlenkedve rázta meg a fejét, olyan lány volt aki soha nem adja fel a lelkében, még ha azt is mondja mindenkinek, így nem tudta megérteni ezt:

-         De miért? –kérdezte értetlen hangon.

-         Mert fájt a lelkük –mosolyodott el szomorkásan a nő.

-         Az illúziók miatt? – igyekezett tisztázni a dolgokat Iwiiiii. Fekete szemei szinte vesébe láttak.

-         Igen. Nagyon rosszul jött ki, hogy ki kit hívott ki.

-         Nem lehet, hogy a mester ellenfelei tudták ki ellen lenne a leghatásosabb a hatalmuk?

-         De, lehet.

-         Ki súghatott be? Hisz ez szabálytalan. – kérdezett hitetlen hangon Chie. Erre szinte mindenki elnevette magát.

-         Kurama, vigyázz rá, hogy a verseny után is megmaradjon a hímpora- szólt a fiúhoz a nő.