Szépia színű emlékek III./6.
ivicicamica 2008.02.03. 18:31
6. Fejezet: Toguro mesél
- Aznap este nekem még randim volt – beszélt réveteg mosollyal a nő.
- Mármint szó szerinti? – kérdezte Chie.
- Igen. – felelt neki tárgyilagosan Genkai.
Törékeny alak sétált le a sziklákon. Lába alatt kövek gurultak szerteszét, felzavarva a földön fészkelő madarakat. A nap narancsos fénye már nem árasztott annyi meleget, mint amire Genkainak szüksége lett volna. Fázósan összehúzta magán a kardigánját. Hirtelen mozdulattal megdörzsölte a libabőrös karját, és…leszánkázott a lejtőn. Azt hitte a tengerig meg se áll, de tévedett, széles hát fogta meg szinte meg se érezte a becsapódást:
- Ennyire nem kell azért sietned – szólt hozzá egy mély hang. – Még időben vagy.
- Ne haragudj Toguro – sütötte le a szemét a lány. – Véletlen volt…-kezdett volna magyarázkodni, ám a férfi a szavába vágott:
- Sejtem, hogy nem önként szánkáztál le. – mondta tárgyilagosan a férfi.
- Fázol?-kérdezte, ahogy a lány remegő karjára nézett.
- Kicsit – bámulta a cipője orrán az apró kavicsdarabokat. Nagyon zavarban volt, persze ezt igyekezett palástolni.
- Tessék – szólt a férfi és mintegy mellékesen a lány vállára terítette a farmerdzsekijét. Utána az állánál fogva felemelte a fejét, majd gyengéden megcsókolta. Genkai moccanni se bírt. Még mindig nem hitte el, hogy ők járnak. Márpedig jártak.
- Miről akartál velem beszélni? – kérdezte a szavak között hosszú szüneteket hagyva. Hirtelen valahogy meztelennek érezte a lelkét Toguro előtt. Még nem döntötte el, hogy ez zavarja-e.
- Csak amiről már eddig is. Válj velem démonná – komorodott el Toguro.
- Te is tudod mi a véleményem erről – felelt kemény hangon a lány. – Nem! Miért akarsz te is az lenni? – mondta ki végén, azt a kérdést, amit eddig nem mert feltenni a férfinak.
- Mert az emberek esendőek. - Senki nem jut erre az véleményre egy pillanat alatt. Miért gondolod ezt?
- Mindegy –legyintett Toguro idegesen, szeme ide-oda rebbent, de nem, mert Genkaira nézni.
- Nem az, tudni szeretném – kérlelte a lány miközben átölelte Toguro kezét, szinte kapaszkodott a férfiba.
- Láttam, mennyit megölt egy szörny. Esendőek voltak… de én azért kedveltem őket, ők voltak a tanítványaim.
- Emiatt?-kérdezte a lány gyengéden.
- Igen, nagyon fájt, tehetetlennek éreztem magam. És gyengének is – tette hozzá kis szünet után, nagy levegőt vett és folytatta- Nem akarok meghalni. Félek. Ne, ne mond, hogy az évek alatt ez el fog múlni, türelmetlen vagyok. És… mi van ha nem múlik el? – folytatta a férfi. – Nem akarom ezt. Nem tudom ezt elviselni. Igen, lelkileg gyenge vagyok. Ezért is van szükségem rád.
- Magadtól nem jutott volna ez eszedbe. Ki mondta?
- Nem lényeges – terelte volna el a témát a férfi, de a lány nem hagyta.
- Ki mondta?! –ismételte meg a kérdést türelmetlenül.
- A bátyám. – bökte ki végül Toguro.
- A-ha – felelte elnyújtottan.
- Most mit fog csinálni? – szólt óvatosan Toguro. Látta, hogy Genkai ideges, nem akart vele összeveszni.
- Semmit, ez a te dolgod.
- Nem leszel démon?
- Nem.
- De miért?
- Mert elveszteném az emberségem, már mondtam neked. Ajj, mitől félsz Toguro. Egyszerűen ez az élet. El kell fogadni.
- Ez így tökéletlen.
- Minden az.
- Én… ennyi telik tőlem. Sajnálom…ahogy azt is, hogy nem tudlak meggyőzni. Komolyan szeretlek. – szabadkozott Toguro.
- De mennyire? Mi a fontosabb neked?- szegezte neki a kérdést.
- Látod ezt még én se tudom. – Genkai megdermedt erre a mondatra. Tudta, hogy önző amit gondol, de azt várta, hogy azt mondják ő a fontosabb. Mindennél fontosabb. Megtántorodott. Hátrébb lépett a férfitól. Zavartan ránézett. Tekintetében fájdalom csillogott. Kövek csikordultak a talpa alatt. Nyelt egyet, akarattal tartotta nyitva a szemét, ha pislogott volna sírni kezd. - Akkor dönts gyorsan, nincs sok időd rá – beszélt a levegőnek rekedt hangon, ledobta a farmerdzsekit és sírva elrohant.
A fiatalok megrendülten ültek. Feszült csend volt a dojoban. Chie nagyot nyelt, nem tetszett neki, hogy ez lett a találkozás vége. Iwiiiii is hallgatott, ahogy Hiei és Kurama is. A vörös lány talált először a hangjára.
- Ez nagyon szomorú – sóhajtott Chie, mikor odabújt Kurama oldalához.
- Tényleg az – értett egyet a barátnőjével Iwiiiii.
- Na megint kezdik – állt fel Hiei a zavarával küszködve. A lelke mélyén megrendítette a jelenet. Persze, ezt akkor sem vallotta volna be, ha kitépik a nyelvét.
- HIEI! – dörrent rá Iwiiiii. – Ne beszélj így Chiével.
- Mert, ha így beszélek?- kérdezett vissza fölényesen Hiei.
- Akkor nem szólok hozzád – vágta rá a lány dacosan.
- Miattam igazán ne… - nézett Chie Iwiiiiire, amikor már Hiei mellérogyott.
- Ne kezd! A férfiakat meg kell nevelni. – sandított a mellette ülő szellemre a lány.
- Igazad van – mosolyodott el Chie.
- Tudom – viszonozta a mosolyt Iwiiiiii.
- Gyerekek – emelte az égre a tekintetét Genkai. – A sírba kergetik egymást. Meg engem.
|