Hosszú volt a mai nap. Fáradtan vonszolom magam Renhez.

-        Nocsak, nocsak. Kedves ismerős. – csendül mögöttem egy hang, amitől a hideg futkos a hátamon. Ismerem ezt a hangot! Mikor álmomban megsebeztek akkor is ez suttogott a sötétben! Idegesen fordulok körbe, de nem látok senkit.

-        Hati!

-        Felesleges hívnod azt a bolhás korcsot, most épp nagyon le van foglalva. – föntről szól az idegen. Felpillantok a mellettem tornyosuló épület tetejére és egy magas, sötét ruhás alakot vélek felfedezni a tető szélén.

-        Akkor most letolod a képed, vagy onnan fogsz pofázni végig? – kérdezem nem túl kedvesen.

-        Jaj de modortalan valaki! – a sötét árny meglódul és kecsesen ér földet alig két lépésnyire tőlem, én meg még plusz hármat hátrálok.

-        Én vagyok modortalan? Te vagy az aki be sem mutatkozott! – egyszer az a nagy pofám fogja a vesztem okozni…

-        Meecham vagyok. Sámán és álommágus. – egy pillanatra látni az arcát és meg kell mondanom, nem kell erőlködnie, hogy a frászt hozza rám. Az arc bal fele össze van égve de a szeme az orra és a szája sértetlen, talán így még borzasztóbb a látvány.

-        Jó és hol a farkasom?

-        Mira szórakoztatja épp. – int a tető felé, ahol felbukkan egy nő és egy médiumi gyöngysorral tartja lekötve Hatit. – És most ne haragudj de sietek. – ezzel egy hosszú, pallosszerű kardot ránt elő és felém döf. Elég gyors vagyok és ki tudok térni. Ám visszatámadni nincs időm, mert a fordulásomat a kard hegye akasztja meg, ami középtájt fúródik bele a felsőtestembe. Szinte nem is fáj. Kezem a sebre szorítom és eldőlök mint a zsák. – Eggyel kevesebb. – hallom még Meecham hangját aztán Hati acsargását és vonyítását, majd valaki lekapcsolja a villanyt…

Hmm, hogy kerültem haza? Itt állok a házunk mögött kezdődő erdőben, de sehol nem látom Hatit.

-        Hati, hol vagy? Ne bújócskázz velem te bolhatelep!

Nem érkezik válasz. Elindulok amerre sejtésem szerint lehet a farkas, de csak nem akar vége szakadni az erdőnek. Egyre sötétebb és hidegebb van. Megállok szétnézni, mikor egy aprócska fényfoltot veszek észre. Sietősre veszem a formát és ahogy egyre közelebb érek, a fényben először Hati, majd Ren alakját veszem észre. Hát itt vannak! Már kezdtem azt hinni, hogy elveszítettem őket…

Már megint nem húztam össze a függönyt… Hunyorogva nyitom ki a szemem és meglepetésemre Ren szobájában vagyok. Mi a fene történt? Ülnék fel, de valami rám van tekerve. Kíváncsian pislantok a pólóm alá és egy helyre kis kötéssel találom magam szembe amin egy szép, nagy vérfolt éktelenkedik valamivel a csípőm fölött. Seb? Aztán végre leesik, hogy mi is történt. Az álommágus, Hati lekötve, a kard… Tehát nem haltam meg.

-        Hati! – hívom a farkast, de semmi. – Hol vagy?

Nem érkezik válasz. Lerúgom a takarót majd nekiállok letekerni magamról a kötszert. És jól sejtettem, a seb eltűnt, csak egy vékony heg maradt utána. Hát ezért nem tud jönni a farkas. Köszönöm barátom…

Szétnézek a lakásban, de Ren sehol. Vajon hol lehet? Majd megjön. Eszek valamit, és visszafekszem aludni, mert pokoli fáradt vagyok.

Mmm, mi az isten töri az oldalam? Kinyitom a szemem, de nem látok sokat, mert időközben kinn besötétedett. Kell valahol lennie egy kapcsolónak… ah, megvan. Fellövöm a falra szerelt kis lámpácskát és arra a megállapításra jutok, hogy félig Ren mellkasán fekszem és az töri az én oldalam. Óvatosan legördülök róla, mire felnyög és felébred.

-        Helló. – köszönök rá.

-        Hogy érzed magad? Rendbe jöttél? – kérdi az alvástól rekedten.

-        Jól vagyok nyugi, de hogy kerültem ide?

-        Adj két percet és mindent elmesélek. – motyogja, majd feltápászkodik és a konyha felé veszi az irányt.

Miután megkajáltunk kiülünk a teraszra.

-        Szóval mi történt? – kérdezem, mikor kényelmesen hozzábújva ülök.

-        Gondolom arra még emlékszel, hogy téged megtámadtak.

-        És le is szúrtak elég rendesen.

-        Igen. Feltételezem, hogy azt hitték, meghaltál, mert Hatit elengedték, aki rögtön hozzám jött. Mikor odaértem hozzád egy nagy vértócsa közepén feküdtél. Basont Faustért küldtem, majd ide hoztalak. Azt hogy élsz a farkasnak köszönheted. Faust elállította ugyan a vérzést, de nem volt benne, biztos, hogy megéred a reggelt. Megegyeztünk Hatival, hogy amint lehet, meggyógyít. És szerencsére sikerült neki.

-        Igen. Most már tuti, hogy leszedem Meecham fejét. – fenyegetőzöm.

-        Már megtettem helyetted. – feleli Ren én meg döbbenten nézek rá.

-        Mikor?

-        Még aznap éjjel. Egy üzenetet hagytak melletted. A találka éjfélre szólt egy közeli gyártelepen. Akkor még nem tudtuk, hogy túléled-e az éjszakát. Nagyon kemény csata volt, de Darius és az a Meecham többé nem fog ártani nekünk.

-        Végeztetek velük? – ezt azért nem gondoltam volna.

-        Dariust Yoh győzte le, én Meechamot tettem el láb alól. A maradék sorsáról annyit tudok, hogy ketten a sérülésekbe haltak bele, a többi elmenekült. Erről Lysergéket kell megkérdezned.

-        Szóval lemaradtam az év nagy bulijáról – sóhajtok.

-        Úgy néz ki.

-        Nem baj, annál több időm marad egy kedves és aranyos srácra.

-        Ki az? – kérdi gyanakvó Ren.

-        Hát te, te lökött!

Hirtelen egy nagy üstökös száguld végig a csillagfényes égbolton, majd az északi oldalon megáll és onnan szórja fényét a világra.

-        Hát ez meg mi? – kérdem.

-        Az ami keresztülhúzza minden tervedet a nyugis napokról. – érkezik a válasz.

-        Nem tudnál pontosabban fogalmazni?

-        Ez a Sors csillaga, mely a Sámánbajnokság kezdetét jelenti…

Nos, tényleg lőttek a nyugodt napoknak…