XXI. fejezet: Kettesben

-         Mert… - közben egy könny gördült végig a lány arcán – Mert csak az apja vére lehet az ellenszer! Tessék most már hallottad! Most pedig gyere! – ráncigálta fel a székről a fiút majd húzta maga után.

Marena egy szót sem értett. Hatalmas szemekkel bámult utánuk.

Minako meg sem állt a házukig, Haro meg ment utána. Bevitte a fiút Kagoméhez.

-         Anya, készítsd el az ellenszert.

Kagome hirtelen meg sem tudott szólalni. Aztán összeszedte magát és előkészített pár gyógynövényt, antibiotikumot, kést és pár tálat. Közben Minako kivette az ágyból lázban égő gyermekét és kedvesen ringatta, miközben legördült pár csepp könnye.

-         Tartsd a kezed Haro. – fogta meg Kagome a kést.

Haro kinyújtotta, Kagome megvágta és felfogta a vért.

-         Minako, gyere te is.

A lány visszafektette a kicsit az ágyba, majd odalépett anyjához, aki tőle is vett vért, majd összekeverte a gyógynövényekkel és az antibiotikummal. Egy fél óra alatt készen lett. Kagome a tálat a lánya kezébe adta.

-         Ezt itasd meg Hiroval.

Minako ismét kivette a kiságyból, a karjaiba fektette, majd egyik kezével megitatta a kicsivel a gyógyszert. Haro ámulva nézte, hogy Minako mennyire jó és gondoskodó anya. Amikor az utolsó cseppet is beadta, visszatette a kiságyba pihenni.

-         Most már nyugodtan elmehetsz. – mondta Haronak, de közben végig a kisfiát nézte.

-         Dehogy megyek! Te magad mondtad, hogy én vagyok az édesapja, nem fogok innen elmenni, amíg jobban nem lesz. – ült le Minako mellé.

A lány most Harora nézett. A fiú szemeiben is látta az aggódást.

-         Miért nem mondtad el, hogy gyerekünk lesz? Megkereshettél volna. – szólalt meg Haro.

-         Most viccelsz? Azok után amit velem tettél, még azt vártad volna el hogy odamenjek kuncsorogni?! A fiam jól megvan apa nélkül és különben is, komolyan fontolgatom, hogy én is családot alapítok.

-         Azzal a Zarosszal, ugye? – morgott Haro.

Minako szemei elkerekedtek.

-         Te féltékeny vagy?

-         Nem vagyok féltékeny!!!!

-         Akkor meg mi ez a morcos hangnem? – fordította ismét a kisfiára a tekintetét. – Volt alkalmad, eljátszottad.

-         Ugye azt hiszed azért hagytalak ott, mert csak ki akartalak használni?

-         Nehéz lenne mást hinni.

-         Pedig nem. Megijedtem. Azért mentem el.

-         Megijedtél, mi? Ezt nem fogom bevenni.

-         Pedig így van. Tudod soha senkihez nem kötődtem annyira mint hozzád. És ettől megijedtem, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Tudtam, hogy haragszol rám, ezért is nem jöttem utánad. De bárcsak megtettem volna.

-         Most komolyan beszélsz vagy csak megint el akarsz csábítani? – nézett Minako Harora.

A fiú szemében nem látott hazugságot. Az őszinteség csillogott benne és igen, a szerelem. Minako nem tudta mihez kezdjen. Hihet vajon a fiúnak?