XXIX. fejezet: Öröm a bánatban

Kagome elindult és kinyitotta. Majdnem hanyattesett amikor meglátta ki áll az ajtóban. Kikyo volt, mellette pedig Hiro.

-         Nagyiiiiiiii!!! – kiáltotta Hiro és átölelte Kagome lábát.

-         Mi történt Kagome? – lépett oda Inuyasha is de ő is meglepődött.

-         Visszahoztam Hirot oda ahová tartozik… az anyja és az apja mellett a helye. Hallottam hogy végre megöltétek Narakut. Ennek nagyon örülök. – mondta Kikyo.

-         Sajnos nem csak ő veszett oda… - nézett le Hirora Kagome. – Haro belezuhant egy szakadékba.

Most Kikyon volt a sápadás sora. Meg kellett támaszkodnia az ajtóban. A fia meghalt. Inuyasha felsegítette a szédelgő papnőt, Kagome pedig bevitte Hirot Minakohoz.

-         Ébreszd fel az anyut. Biztosan örülni fog neked. – súgta a kisfiú fülébe.

Hironak nem kellett kétszer mondani, odabújt anyukájához, átölelte és egy puszit adott az arcára.

Minako azonnal kinyitotta a szemét. Amikor meglátta a kisfiát azonnal magához ölelte.

-         Hiro! Kicsim! Végre itt vagy megint velem!

-         Hiányoztál mami. – fúrta bele Hiro az arcát Minako nyakába.

-         Hogy jött vissza? – nézett Minako az anyjára.

-         Kikyo hozta vissza.

-         Kikyo?

-         Igen, én magam is meglepődtem.

-         Meg kell neki köszönnöm.

-         Biztos örül majd neki… elmondtam mi történt Haroval. Most egy picit ki van borulva.

Minako erre nem szólt semmit csak fogta a kisfiát és elindult kifelé. Inuyasha akkor nyomott egy pohár vizet a széken ülő papnő kezébe. Kikyo próbált megnyugodni. Minako odalépett hozzá.

-         Köszönöm Kikyo.

Kikyo halványan rámosolygott.

-         Igazán nincs mit. Hironak melletted van a helye, itt van a legjobb helyen.

Minako hálásan a papnőre mosolygott, ám ekkor hirtelen megszédült és elsötétül előtte a világ. Ájultan zuhant a padlóra.

-         Minako! – rohant oda Inuyasha és elkapta lányát, majd lefektette a kanapéra.

Kagome aggódva nézett a lányára, aki pár perc múlva kinyitotta a szemét.

-         M-mi történt?

-         Elájultál.

Minakoba ekkor beléhasított egy érzés. Tudta mi ez, már egyszer átesett rajta, évekkel ezelőtt. Nem állta meg hogy halványan akár de el ne mosolyodjon.

-         Min mosolyogsz?

-         Azt hiszem tudom miért ájultam el…

-         Miért? – kérdezte Kagome.

Minako ekkor felemelte kisfiát és az ölébe ültette.

-         Hiro, mit szólnál ahhoz ha lenne egy kistestvéred?

-         Tessék?! – kiáltották Hiro helyett a felnőttek kórusban.