13.      Fejezet: Lepkecsók

            A táborban mindenki hallotta az első koppanásokat, de nem hittek a fülüknek. Végül Kagome ment ki megnézni, boldog hangon felkiáltott:

            - Esik! – erre mindenki kirohant. Hetek óta az egész ország erre várt. A cseppek fémes          hangon zuhogtak le. Bele Inuyasháék arcába. Megbűvölten nézték a szürke felhőket és       az azt szabdaló lilás fényű villámokat. A felhevült föld gőzölgött a hűs víz alatt. Pára   szállt fel mindenhonnan a kókadt növények éledeztek.

            - Ideje volt már – nézett az égre Miroku.

            - Én sétálni megyek – jelentette ki boldog mosollyal Kagome.

            - Ilyen esőben? – nézett rá Shippou a lány válaszul bólintott.

            - Várj. Elkísérlek – fogta meg a kezét Inuyasha. Majd eltűntek a bokrok között.

            Kagome az égre emelte az arcát és élvezte ahogy a víz hűsíti a bőrét. Inuyasha közelebb lépett hozzá. Csendesen nézte a lányt, majd lecsókolt pár cseppet a szempillájáról. A barna tekintett most őt méregette, végül a lány közelebb lépett és a hayanou vállára hajtotta a fejét. Ők már menthetetlenül összetartoztak.

            Nisan hitetlenkedő arccal nézte a szürke eget:

-         Végre – sóhajtotta és lehanyatlott a vizes fűre. Egy alak árnyékolta be az arcán. A mögötte fényesen felvillanó villám élesen kirajzolta a sziluettjét.

-         Zavarok? – kérdezte Sesshoumaru.

-         Szerinted? – jött mosolyogva a válasz mire a szellem leült.

-         Kellett már?

-         Az eső? Bizony. Miért jöttél ki?

-         Nem tudom. Talán… áh, mindegy

-         Amikor ilyeneket mondanak, akkor mindig óhatatlanul elfog a kíváncsiság. Ez az egyik nagy hibám.

-         Több is van?

-         Igen. De ne tereld a témát. Tehát?

-         Talán veled akartam lenni – bökte ki nagy sokára a szellem. A lehetséges válaszok legtöbbjére felkészült: Készült a pofonra, a finom elutasításra, a durva elutasításra, a tartózkodásra, a baráti válaszra csak erre nem. A lány finom ujjai közé zárta a kezét. Rámosolygott:

-         Ennek nagyon tudok örülni.

-         Mert?

-         Mert én is szeretek veled lenni.

-         Miért?

-         Az titok.

-         Az is marad?

-         Még egy ideig.

-         Vagyis? Valamikor meg fogom tudni?

-         Idővel, idővel mindent – metsző szél kezdett el fújni, felborzolta a fák leveleit, recsegtette a törzsek. A vihar óhatatlanul elhatalmasodni készült, ha egyszer beindul akkor aztán nagyon. Nisan egy puszit nyomott a még mindig megdöbbent férfi arcára – De most menjünk be. Kezd elhatalmasodni a vihar.