27. Fejezet: Pillangószánalom

            Riadtan pattant fel mindenki, a meglepettség hangjait hallatta a csoport. Nem gondolták, hogy ilyen könnyű lesz Kikiyot megtalálni.  És még egy éj pihenőre számítottak, de ez most már lényegtelen volt. Még sok dolgot kellett letudniuk. Először is Kikiyoval ez a dolog és utána meg kell keresniük Narakut. De csak sorjában. Most erre kell koncentrálniuk. Egy emberként indultak el be, Shipout és Rint kint hagyva Kirarára bízva.  Sesshoumaru Nisant is ott akarta hagyni, de kisebbfajta könyörgés után jobb belátásra tért. 

            Gyorsan beértek a papnő szentélyébe. A hátsó árnyékos részen egy szentély előtt térdepelt a lány, a szentéjen az ékkő pár szilánkja csillogott. Dermedt csend következett, Kikiyo az ellenfeleit méregette azok meg őt. Senki nem mozdult, némaság terült a szobára. Egy… Kettő… Három… Még mindig semmi. Négy… Öt… És ekkor a miko töri meg a csendet:

-         Már vártalak titeket, bár nem csodálom, hogy Kagome csak most volt képes megtalálni – Kikiyo hangja borzolta a tarkón az apró hajszálakat, kivetkőzött önmagából, mintha nem is lett volna egykor ember.

-         Miért csináltad azt? – nézz rá komoly szemmel Inuyasha.

-         Mit is? –kérdezz vissza.

-         Hogy hipnotizáltál minket. – felel neki Sango.

-         Jaj… Hát mert megkértek rá. És egy olyan jó pasinak miért is ne teljesíthetném a kérését?

-         Egy minek? – nézz értetlenül Sesshoumaru.

-         Jó pasi: - kezd bele Nisan és Kagome egyszerre – Jó testű, csinos arcú férfi. – fordítják kórusban, nagyon összhangba kerültek.

-         Nem tetszik? Analy tanította, az én kicsi Analym…

-         A mid? – nézz a miko nőre Miroku.

-         Hát a lányom. Bár nem tudom ő tudja-e hogy már most felismertem. Pedig még meg sem született.

-         Kész skizo a csaj –jegyzi meg Nisan az orra alatt.

-         Mi? –most már Inuyasha is értetlenkedik.

-         Több személyiségű.  – Kagome is türelmes, mint mindig.  Mit ne mondjak, Inuyashához szükség is van a türelemre.

-         Látom zavarok…-nézz rájuk szúrós szemmel Kikiyo.

-         Oh, dehogy –legyint elnéző mosollyal Kagome. Tudta, hogy ezzel az egekig fel fogja húzni a mikot. Ez is volt a tervük. Dühísd fel és nem tud koncentrálni.

-         Ezt meg bánod! Te kis ribanc! Te aki elvetted az én Inuyashám! – szitkozódik a papnő, dühében a tartása megroggyan a vonásai elmosódnak, a vak gyűlölet átformálja, egy torz lénnyé, aki nem méltó az egykori Kikiyo nevére.

-         Nem vagyok senkié – válaszolt színtelen hangon a  „birtokolt”.

-         Megöllek titeket! Mindenkit itt! – átkozta őket, és támadásba lendült, elsöprőn mint az éji vihar. Nisan, Kagome, Sango szánva és undorodva nézte a tébolygó nőt. A férfiak támadó pozícióba helyezkedtek. De a pille leintette őket.

-         Majd én megoldom – rájuk se pillantott. Türkiz szemei a papnőt bűvölték. Lassan elindult felé. Lépésként közelebb és közelebb…