VIII. fejezet: Az új élet

-         Sesshoumaru Nagyúr! Visszatértél? Képzeld Keiko felébredt és azt mondta összeveszett Inuyasha-samával és Kagome-samával! Ugye velünk maradhat? Légyszíííííí!

Sesshoumaru a lányra vetette a tekintetét. Keiko állta a pillantást. Sesshoumaru elkapta a szemét.

-         Nos, így szeretnéd Rin?

-         Igen! – kiáltott a kislány.

-         És az érintett mit gondol erről? – itt megint Keikora nézett.

-         Szívesen maradnék, ha nem okozok gondot.

-         Akkor ugye maradhat Sesshoumaru Nagyúr?

Sesshoumaru erre nem felelt csak bólintott.

-         Éljen!!!!! – kiáltott Rin és Keiko nyakába ugrott.

A lány majdnem elborult a hirtelen súlytól, de azért tartotta a kislányt.

-         Jó ötlet ez nagyuram? Még egy halandó?

-         Ő legalább képes megvédeni Rint, ha én távol vagyok.

Keiko elmosolyodott Rin pedig nevetésben tört ki.

-         Sesshoumaru Nagyúr… - nyöszörgött Jaken.

Keiko felállt.

-         Mindjárt jövök.

-         Hova mész Keiko? – kérdezte Rin.

-         Keresek egy tavat, szeretnék fürödni.

-         Rendben, de siess vissza és vigyázz magadra!

-         Ne aggódj Rin… nem lesz semmi bajom.

Keiko ezzel elindul. Nemsokára talált is egy tavat. Ellenőrizte, hogy egyedül van e. Levetkőzött és belegyalogolt a vízbe. Ezalatt Sesshoumaru is elindult reggelit keresni. Ahogy elhaladt a tó mellett egy nagyon finom illat csapta meg az orrát. Nem bírta megállni, hogy rá ne nézzen a tóra. Keiko a tóban áll, a víz a hasáig ért. Kecses vállairól csurgott lefelé a kristálytiszta víz kerek melleire. Sesshoumarut elámította a lány szépsége.

„Csak egy halandó…de akkoris gyönyörű” – gondolta, majd erőt vett magán és továbbindult, mielőtt a lány észrevette volna.

Keiko miután alaposan megfürdött, kiment és felöltözött, majd visszasietett a táborba. Sesshoumaru már rég ott volt, Jaken és Rin jóízűen ettek.

-         Te is kérsz Keiko? – kérdezte Rin teli szájjal a sült vadkanra bökve.

-         Köszönöm, nem. Nekem ez túl zsíros reggelire. – válaszolt Keiko, közben leszakított egy almát a fáról.

Sesshoumaru ránézett a lányra és újra meg újra felidézte a leplezetlen testet.

-         És ma merre megyünk?

-         Nem tudom. Valamerre majd biztosan. – mondta Rin miközben jóllakottan megtörölte a száját.

Sesshoumaru felállt.

-         Ha befejeztétek indulunk. Jaken, hozd Aunt!

-         Igenis gazdám.

Ezzel a csapat elindult.

„Istenem milyen jól néz ki… az a hosszú ezüstös haj és még hozzá azok az aranysárga szemek…teljesen levett a lábamról” – álmodozott Keiko.

Sesshoumaru is hasonlókat gondolt, de a világért sem vallotta volna be.