IX. fejezet: Jótanács

Egész nap mentek. Keiko már majdnem összeesett a fáradtságtól, de nem panaszkodott. Rin Aun hátán pihent. Sesshoumaru pedig elől ment. Napok teltek el és Sesshoumaru napról napra furcsábban érezte magát. A szívében kavarogtak az érzések. Nem tudta, hogy kivel tudná mindezt megbeszélni, úgy hogy ne menjen híre. Végülis úgy döntött, elmegy Kikyohoz. Ő jól ért az ilyesmikhez. Hajnalban elindult, amíg a többiek aludtak. Egy futó pillantást vetett az alvó Keikora. Testét elöntötte a bizsergés. Gyorsan észhez tért és továbbindult. Kikyot egy templomnál találta meg. A miko meglepődött amikor meglátta Sesshoumarut.

-         Hát te?

-         Tanácsot szeretnék kérni tőled.

-         Értem. Menjünk el sétálni, ott senki nem zavar.

Ezzel elindultak.

-         Szóval miben is lenne szükséged a tanácsomra?

-         Mostanában olyan furcsán érzem magam. Mintha belülről feszítene szét valami…valami melegség. A szívemet meg sokszor a torkomban érzem.

Kikyo szemei elkerekedtek.

-         Nem ismerkedtél meg te valakivel mostanában? Esetleg egy lánnyal?

-         De van egy lány… Néhány hete csatlakozott hozzánk, pontosabban Rinhez. Az idióta öcsém utazótársának a nővére…

-         Azt a boszorkány? Sakura reinkarnációja?

-         Igen.

-         Nos Sesshoumaru, egyértelmű mi bajod van.

-         Mi?

-         Szerelmes vagy.

-         TESSÉK?! HOGY ÉN?!

-         Igen, te. Beleszerettél abba a lányba.

-         De ez lehetetlen. Nem szerethettem bele egy halandóba…

-         Pedig így van.

-         De akkoris… én szellem vagyok, nem alacsonyodhatok le a korcsok szintjére.

-         Apád is szellem volt. Mégis szeretett és ez csak a hasznára vált. Gondold csak át. Ő sem törődött azzal, hogy mint mondanak mások. Szeretett és ezt ki is mutatta. Az életét is feláldozta Izayoiért és Inuyasháért. És ez bizonyította, hogy mekkora szellem is ő valójában. Volt szíve és ez tette különlegessé. És te az ő fia vagy.

-         Igazad lehet… Szóval mit tanácsolsz?

-         Mond el a lánynak mit érzel. Ki tudja, lehet hogy ő is belédszeretett.

-         Köszönöm a tanácsot… viszlát Kikyo. – mondta Sesshoumaru és eltűnt a fák között.

-         Hát mégis van benne érzés. Belé is szorult valamennyi az édesapjából. – mosolygott Kikyo, majd elindult vissza a templomhoz.