XVII. fejezet: Újra együtt

-         Sajnálom. Hidd el nekem fájt a legjobban.

-         Miért Sesshoumaru? Miért hagytál el minket?

-         Nem önszántamból. Ha rajtam múlott volna most egy nagy boldog család lennénk.

-         Akkor miért hagytál el?

-         Az anyám miatt…

-         Tessék?

-         Az anyám megfenyegetett hogy vagy elhagylak vagy megöl téged. – Sesshoumaru félrenézett.

Keiko teljesen ledermedt. Tehát mégis szereti? Csupán azért tette hogy megvédje őket?

-         Ezt miért nem mondtad el nekem?

-         Mert tudtam hogy nem mennél bele.

-         Persze hogy nem. Miért teszed azt amit az anyád mond?

-         Ő még nálam is hatalmasabb. Könnyűszerrel megölhet mindkettőtöket.

-         Erre én nem vennék mérget. Hogy lehet ilyen egy anya? Nem a gyermeke boldogsága az első?

-         Ő nem ilyen…te ezerszer jobb anya vagy. – mondta Sessh és belecsókolt a lány nyakába.

-         Sesshoumaru… - a nő átölelte a szellem nyakát, majd eldőltek a pokrócon.

Sesshoumaru pont megakarta csókolni a lányt, amikor Shot szakította félbe a manővert.

-         Mami! Mit csinálsz ezzel a bácsival?

-         Semmit kicsim. – Keiko elkapta a fiát és az ölébe ültette.

-         Nézd! Neki is olyan sötétkék félholdja van mint nekem!

-         Persze kicsim. Hiszen ő az apukád. – nyomott egy puszit a kisfiú buksijára Keiko.

Shot arany szemei ámulva néztek fel Sesshoumarura. Nem akarta elhinni, hogy ez a bátor, erős szellem az ő apukája.

-         Papi! – kiáltotta és már benne is volt Sesshoumaru ölében.

Sesshoumaru szorosan átölelte, beszívta a fia illatát. Keiko illata áradt belőle de érezte a fiún a saját szagát is.

-         Mit akarsz most tenni Sessh? – nézett fel rá Keiko.

-         Először is feleségül veszlek. Aztán beszélek anyámmal és ha kell harcolok is vele értetek. Utána pedig még szeretnék vagy négy gyereket. – húzta oda magához Keikot.

-         Mennyit?!

-         Hallottad. Négyet.

-         Mit akarsz te annyi gyerekkel? Ezt az egyet is elég volt megszülni.

-         Mindig is nagy családot akartam.

-         Könnyű neked mondani, nem a tiéd a munka oroszlán része!

-         Pontosan enyém a kellemes része. – vigyorodott el Sessh.

-         Perverz. – vágta hozzá a férfihoz a kendőjét.

-         Nem is…

-         De is…

-         Na jó lassan induljunk haza. Szeretnél itt a faluban élni?

-         Igen. Nagyon a szívemhez nőtt.

-         Nos rendben. – állt fel Sessh, karjaiban még mindig ott nyugodott a fia.