1.      Fejezet: A féltékenység bűne

-         Én is kiakadtam volna – nézte a plafont Chie. – nem csodálkozom a mesteren.

-         Szerintem én is  - süti le a pillantását Iwiiiii.

-         Pfh! Én nem!  -kezdte Hiei.

-         Ja te leromboltad volna a stadiont…- mosolyodott el Kurama.

-         Az lehet…DE NEM EZÉRT! – védekezett Hiei.

-         Hát? – kérdezte Genkai.

-         Nem tudom na! Hagyjatok már! – a démon kezdett kiakadni.

-         Tessék már kezdi is  -nézett rá Chie.

-         Ha megengednétek folytatnám…- kezdte a nő.

-         Persze, mester, elnézést – intette csendre a többieket Iwiiiii.

-         Az első meccset Medina nyerte! Ezzel egy-null a vétkek csapatának! GRATULÁLOK! Szerintem ez érdemel egy tapsot! – általános tapsvihar tört ki. – Akkor a következő küzdő ki lesz csajok? – nézett az első győzelmet megszerző csapatra:

-         Leszek mondjuk én – mosolyodott el az egyik lány. –Sziasztok, a nevem Mimi! Puszilok mindenkit a nézők közül is! –int a lelátók felé. – Mondjuk te…- bökött Mesmerre. – Kiállsz ellenem?

-         Persze – szólt a fiú és fellépett a küzdőtérre. Senki nem tudta mi történt vele utána, nem csinált semmi csak üveges tekintettel állt. Mimi farkasszemet nézett vele, a lány szemében furcsa film pergett, mintha az emlékeit mutatná. A vízión Genkai lépett Togurohoz. A lány pipiskedett, de a férfinak még így is le kellett hajolnia. Összeért az ajkuk, szenvedélyesen csókolták egymást. A férfi keze lassan csúszott lejjebb a lány hátán, derekán, csípőjén és a tenyere végül a formás fenéken állapodott meg. A lány vékony ujjaival Toguro hajába túrt, nyelve incselkedett a férfiéval, köröket, nyolcasokat, spirálokat rajzoltatott vele, szemét lehunyta élvezetében csak a csókra koncentrált. Szinte lebegett a talaj felett olyan boldognak látszott. A férfi is odaadóan szerette. Nem sietetett el semmit, élvezte a csók minden pillanatát, élvezte és kiélvezte. Kicsit talán kéjéhes is volt, de csak annyira, hogy még egy lapáttal rálakjon az amúgy is bravúros csóktechnikájára. Mesmert ette a sárga irigység, de persze nem vallotta volna be. Kitágult szemekkel nézte, ahogy az imádottja a vízióban „csalja”. Ökölbe szorult a keze, a hátán hideg veríték szörfözött. Néma düh áradt szét a tagjaiban. Ölni akart. Széttépni a vele szemben álló lányt apró cafatokra. Vad állatias ösztönök akarták átvenni a hidegvére felett az irányítást. Pedig hol volt már az a híres hidegvér. Szinte forrt, az erei dübörögtek. A tenyerén vér folyt le, a körmei így belemélyedtek a húsába. Fogait összeszorította, igyekezett uralkodni magán, tudta, hogy a lány azt akarja, hogy elvegye az eszét a féltékenység, hát ehhez nem hiányzott sok.  Felnézett, meglendítette a kezét a lány fájdalmas nyögéssel a falhoz csapódott, teste behorpasztotta a kemény követ.

-         Eressz el te vadbarom! – hagyta el a lány száját ez a fájdalmas kiáltás.

-         Már nem vagy olyan negédes velem? –szűrte a fogai közt a fiú.

-         Kapd be! – a lány már szinte üvöltött. Arca eltorzult a fájdalomtól és a félelemtől, de erre most Mesmer nem figyelt. Nem akarta megölni, viszont veszteni se volt hajlandó...

-         És megölte? – kérdezte tágra nyílt szemmel Chie.

-         Nem. – válaszolt neki a nő.

-         Akkor? –szólt minden részvét nélkül Hiei.

-         Leeresztette. Nem bírt tíz másodpercen belül felülni.

-         Tehát már csak két győzelem kellett – Kurama tárgyilagos volt, ahogy szokott.

-         Igen. „Csak” kettő.